Four Finger and the world

 Az I. Szentesi futamunk pályaírása lezajlott az elmúlt napokban.

Rengeteg érdekes és nehéz feladatot tudunk elhelyezni a kijelölt területeken.

A futamon indulóknak nagy ügyességre és találékonyságra lesz szükségük ahoz hogy a feladatokat megoldják, megtalálják. Természetesen idén is plasztik kártyákat illetve ragasztott lapokat kell majd megtalálni ami egyértelművé teszi a feladatot. Az árteres területeken folyamatos ellenőrzést tartunk a futam ideje alatt hogy az utakról ne hajtson le senki hiszen a környezetünk védelme fontos számunkra.

 

Mind a GPS mind a MAP kategóriában sok feladat megoldása nem lesz egyszerű eset. Természetesen lehetetlent nem várunk senkitől de jócskán meg kell majd mozgatni az agytekervényeket :-)  A rendezvény előestéjén Pénteken már várunk mindenkit szeretetel a szállást biztosító Szentesi Szabadidő központban. Természetesen már ezen az estén is lehet majd mulatozni és csapatot építeni de csak módjával hiszen szombaton reggel 9órakkor elindul a menetelés. A pálya írás közepette olyan érzésünk volt mintha helyenként igazi dzsungelbe haladnánk amit várhatóan a Júniusig hátralevő idő 

még jelentássen befolyásokni fog. Hatalmas aljnövényzet és lombkoronák várnak majd mindenkit ezen a nem mindennapi tájon. A MAP kategória Szentes környékén kis falvakban városokban fogja keresgetni a feladatokat így egy Extrém családi kiránduláson vesznek majd részt. A pályaíráson figyeltünk arra hogy ne kelljen sok száz kilométert megtenni a csapatoknak hiszen az üzemanyag árak sajnos nem zuhantak kellő képen eleget.

 A szomabti nap a befutó útán vacsorával várunk minden indulót és utána éjszakai fürdőzésel egybekötött bulizgatás veheti kezdetét.

 

 

A vasárnap újabb kihívásokat tartogat majd hiszen a strand területén is lesznek majd megoldandó ügyességi és erőnléti feladatok. A GPS kategóriában egy gyorsasági szakasz is be lett építve a pályába és sok fotópont várja majd az ügyes kalandorokat. A futam délután három óra körül ér majd véget majd ezt követi az eredmények kiszámítása miközben Sinka Popeye Zsolt egy világrekord kísérletet hajt vére aminek mindenki szemtanúja lehet. Az eredményhírdetét követően akinek van kedve és energiája részt vehet a záró bulin is. Csapatunk azon dolgozik hogy a helyezettek tárgy nyereményeket is kapjanak szponzorainktól.

 

A futamra jelentkezni e-mailben lehet Június 3-án éjfélig!

 

 

Várunk Mindenkit sok szeretettel Szentesen Június 8-9-10én

Infó: 3tusa.hu vagy facebook.com/3tusa

 

Az utazás Europai szakasza gyorsan eltelt pedig mindent megtettünk hogy a fotózással és filmezéssel lassítsuk az időt. Direkt előbb indultunk el hogy legyen időnk nézelődni a kis utakon amiket választottunk lefelé menet. Rengeteg kisvárost érintettünk és így sokkal jobban meg lehet ismerni az országot amibe járunk éppen. Meglátogattuk Pamplonát és megnéztük az utcákat amin a híres bikafuttatás szokott zajlani minden évben.

Ellátogattunk don Quiote szélmalmaihoz is, és a nap fénypontjaként még meglátogattunk egy kutat amiből bor folyik finom nedüt szolgáltatva az El camino zarándokainak a hosszú úton.  Algesirasba álltunk be a kompba ami természetesen jó két órás késéssel indult el afrikai módon .-). A kompozás szerencsére nem viselt meg minket pedig a tenger mindent elkövetett, hogy rosszul érezzük magunkat.

Marokkobba érkezve a határátlépés volt az első megoldandó feladat. amint megtudták hogy csak tranzit vagyunk nem sima „turiszt” rögtön a scennerbe zavartak minket. Miután megnézték alaposan mindenünket a röntgen felvételen és megállapították hogy nem vagyunk terroristák, azonnal bebocsátást nyertünk az országba. Hatalmas mosolyokat látva hagytuk el a kikötőt és végre Afrikai utakon folytathattuk a kalandot. Első feladatunk a 0,7euros üzemanyag tankolás volt az első benzinkúton, majd a kiválló minőségű autópályán haladva elérkeztünk Rabatba. Itt egy kis kényszerpihenő várt ránk mert a vízum ügyintézés csak Hétköznap történik. Hirtelen ötlettöl vezérelve tovább haladtunk és megnéztük Casablancában a híres nagy mecsetet ahol gyönyörű felvételeket tudtunk készíteni a kivilágított épületről.

Az éjszakai élet Casablancába teljesen europai már. Hatalmas változások történtek a város centrumban. Olyan érzésünk volt mintha New York utcáin sétálgatnánk a kivilágított üzletek között. A kocsipark kibővült Ferrari, Bentley és egyéb autócsodával az elmúlt pár évben. A másnap Rabat megtekintésével telt ahol egy Palesztin szimpátia tüntetésbe kerültünk. Majd megcsodáltuk a város híres vásárszakaszát, és a mauzoleumot is. A vízum ügyintézés elég sok időnket elvette hiszen minimum 1napos várakozási idő van. Miután egy közeli fürdőbe sikerült alaposan ellazítani délután átvehettük az útleveleinket és útnak indulhattunk a határ felé. A Senegali vízum ügyintézést Mauritanniába akartuk intézni így gyors tempot diktálva értük el másnap délután a határt. itt szerencsére már ismerős arcok fogadtak hiszen mindketten rengeteg alkalommal jártunk Afrika ezen részén. A gyors bejutás az országba probléma mentessen ment bár két új zokninkat fel kellett áldoznunk az ügy érdekében. Az éjszakát a sivatagban töltöttük a dűnék között ahol csend és nyugalom honolt.

Sajnos az újabb megpróbáltatást a Senegali nagykövetség okozta másnap reggel Nouacshotban mert mint kiderült éppen zárva tartott egy három napos ünnep keretében. Pár percnyi gondolkodás után úgy döntttük nem adjuk fel és megpróbáljuk a lehetetlent. Örömmel jelentem hogy sikerült a bezárt nagykövetségtől azonnal megszerezni a vízumunkat így estére már a határon vártuk a Szenegáli belépést. a bamakó győzteseket felismervén szerencsénkre úgy mentünk át a határon mint az a bizonyos kés a vajon. Éjszaka egy szavanna közepén felvert sátorban hallgattuk a közeli faluból kiszűrődő dobszó ritmusát ami kellemes álomra invitált minket. A reggel gyönyörű napfelkeltével fogadott és meg sem áltunk a Gambiai határig.

Szerencsére itt is gyorsan átjutottunk hiszen a választások miatt kevés turista van az országban. A kompozás banjulba egy örökkévalóság volt. Több száz ember és pár autó próbálta felzsúfolni magát a kicsinyke ősrégi egyetlen működő kompra. Nem véletlen hogy a környéken gyakori a komp baleset ami sokszor több ember életét kívánja. A majd másfél órás kompút után hamarosan megérkeztünk a vendéglátonkhoz aki a gambiai iskolákat szervezte nekünk. Megérkeztünk hosszú kitartó út után végre Bijiloba.

 A reggel nagyon korán kezdődött és nehéz volt az ébredés. A szálláson nagyon hideg volt köszönhető ez a hideg szélnek ami homokvihart csinált nekünk egész nap. Arcunkat harci díszbe öltöztettük a nap tiszteletére. A sivatagban nem ritka a mínusz sem és sokakat megvisel a hihetetlen hőmérséklet ingadozás. Az eligazításon többször is felhívták a figyelmünket arra hogy az Algír Marokkói határszakaszon fogunk autózni és nagyon figyeljünk oda nehogy átkeveredjünk mert lehetséges hogy elfognak mint határsértőt és nem engednek vissza Marokkóba. A feladatlapok átvétele előtt még többször felhívták a figyelmünket arra hogy a nap folyamán rengeteg homok vár ránk, és még egy szint időt is be kell tartanunk napközben. Aki nem ér be Zagorába 15.00-ig az nem folytathatja a versenyt aznap és a B2 Beach re sem jöhet be a versenyútvonalon. Ezzel a döntéssel a szervezők azt szerették volna megelőzni hogy ne akadjon el senki a dűnék között a Mauritán sivatagban, hiszen itt rengetegen tűnnek el különböző körülmények között. Miután megkaptuk a lapunkat és némi helyet csináltunk az RTL riporterének a kocsiba, elkezdtük ütögetni a koordinátákat. A szervezők cserébe hogy az Ricsi nálunk forgat azt a könnyítést adták hogy a beérkezési szintidőnket kitolják a forgatási idővel, illetve maximum fél órával. Mi elhatároztuk hogy forgassunk bármennyit akkor is beérünk szintidő alatt hogy ne adjunk támadási felületet az ellenfeleinknek.

Az első feladat a homokdűnék között rejtőzött. Bátran és gyorsan vágtunk neki a feladatnak de sajnos hamar kiderült hogy a homok nem Janó barátja. Miután elástuk magunkat a fenék lemezig kiszálltunk a kocsiból és Ricsinek remek témát biztosítva neki álltunk ásni és az Airjacket használva menteni a kocsit. Közben a sötétben rengeteg kocsi elakadt, de volt akinek nem okozott nehézséget a dűnézés. Mire kiszabadítottuk a kocsit kivilágosodott, és kicsit könnyebb helyzetbe kerültünk. Átvettem a vezetést és egy kellemes autókázást folytatva a homoktenger tetején elértük a pontot. Rengeteg nyom látszódott ahogy a sötétben próbálták keresni a megoldást. Az egyetlen kis bokor tövében megtaláltuk a szikladarabot amire a felfestett szám volt. Fontos volt megtalálni hiszen ez egy SAVE pont volt amit a későbbiekben felhasználásra kerül majd. Nem sok nyomot láttunk ott ezért reménykedtünk hogy kevesen találták meg a sötétség leple alatt. Az utunkat folytattuk és immáron hazai terepen autóztunk. Nem is olyan régen pontosan ezen az útvonalon írtam meg a Rain Race versenyem pályáját. Nem okozott gondot a navigálás így elég gyorsan utol értünk pár eltévedt csapatot. 

A nap folyamán volt fotópontunk is ahova a kocsival a lehető legközelebb kellett állnunk. A szakasz köves, homokos, sziklás terep változatosságából állt. A guminkat féltettük de ahol lehetett nagyon gyorsan mentünk hiszen sokat álltunk meg az ásás és a forgatások miatt. Zagora egyre közelebb került hozzánk és az időt folyamatosan követve haladtunk a cél felé. A feladatok egyszerűek és gyorsak voltak, hatalmas kiszáradt tóban száguldozhattunk, és nagyon magas dűnéken autókáztunk szórakozásból. Az aszfaltútra kiérve hamar elértük a várost és 2perccel a határidő lejárta előtt leadtuk a feladatlapunkat a pecsételésre. Gyors levegőszűrő tisztítás és keréknyomás ellenőrzés után iparkodtunk a következő etap felé. Hamarosan megint fotópont következett ahol egy 10-12méter magas dűnére kellett felmenni. A vicces az volt hogy előtte elakadtunk egy kis dombon de miután egy csapat lerángatott a dombról simán fel tudtam tolatni a dűne tetejére.

A táv hosszú volt még és az egyik legkeményebb szakaszt a sötétben kellett megtennünk mintegy 50km a homokban autózva rengeteg kis út között válogatva. Az esti szálláshelyre elég későn érkeztünk be de szerencsére sikerült a nagy hallban fekvőhelyet találnunk. Kékre festett arcunkat lemosva elnyúltunk a hálózsákjainkba fáradtan, kimerülve. Túl voltunk a legnehezebb napon.

Reggel korán leltünk hiszen a lapjainkat le kellett adni a versenybíróknak. Pár fáradt csapat már gyülekezett a hotel halljában kezében a lapjaival amiket hiába próbált a beérkezéskor leadni, nem volt kinek. Lényegi dolog nem múlt rajta mert a lap leadást reggel 7 ig kellet a csapatoknak teljesíteni de sokan szerettek volna már az este túl lenni rajta.A többiek elmondásából derült ki hogy sok csapatnak okozott gondott a somogybabodi terep. A versenybírók megtartották a szükséges eligazítást, válaszoltak a csapatokban felmerült kérdésekre majd a lapokat kiosztva útjára indítottak mindenkit.

Mi azonnal a kocsiba vágtuk magunkat és örült tempóban tettük meg azt a 50 métert ami a hotel és a benzinkúti kávézó között várt minket, majd a kávézóban szépen nyugodtan cappuchinót kortyolgatva a melegben felvittük a pontokat a gépünkre. Kiderült nagyjából Marsellie magasságáig vannak pontjaink , utána már csak Afrikában vár ránk feladat. Ködös, sötét, hideg volt az út eleje ami Genova felé vitt minket az autópályán. Kis kitérő, pár pont megkeresése szerpentineken dobta fel az unalmas órákat. Köztudott hogy Bamakos körökben az Európai szakasz a legunalmasabb, idegőrlőbb, fárasztóbb az egész futam alatt. Genovába érkezve rengeteg látványosság fogadott minket. Láttunk tengeralattjárót, ősrégi kalózhajót, és hatalmas bálnát is, bár nekünk inkább Garibaldin járt az eszünk akinek a háta mögött egy évszám rejtőzött. Természetesen megtaláltuk és csak hamar rájöttünk nem is egy évszám van hanem több így ez megint egy többesélyes feladat lehet. Ezután a Notre Dame épületét kerestük, bár igaz nem Párizsba hanem egy kis utcában egy arab negyedben. Miután ki fotóztuk magunkat folytattuk a maradék út lefaragását és elindultunk Picasso nyomában. 

Útközben az autópályán folyamatosan túrakategóriás csapatokkal találkoztunk de egy egy versenyzőt is sikerült beérnünk. A Picasso múzeum megtalálása egyszerű feladat volt, sajnos a megtekintésére csak kívülről volt lehetőségünk az idő hiányában. Útközben eldöntöttük hogy elérjük a másnap délelőtti kompot  hiszen Kincskeresős (kindertojás) feladataink is voltak az Afrikai szakaszon. Még megkerestük Luc Bessont Cannesban hiszen az ő közelében volt a megoldás kulcsa. Szerencsére ez sem okozott nehézséget hiszen tudtam hogy hol található a hírességek kéznyomait megörökítő járda rész. A feladat körül sok csapat ólálkodott és bár pontos szög volt megadva a kereséshez jó páran nem találták meg elsőre a megoldást. Sajnos a legtöbb esetben nagyon kell figyelnünk arra hogy az éppen arra portyázó idegen csapatok ne lássák meg a pontot amikor mi megtaláljuk azt. Tökélyre fejlesztettük az elterelést és képesek voltunk egyazon időben három különböző pontot fotózni :-) Természetesen ez játék és nem akarjuk elrontani senki játékát azzal hogy megmutatjuk neki hol a keresett pont.

Ezt követően még megkerestünk egy számot a tengerparton, megint csak szögeléses módszer keretein belül, majd elindultunk a komp felé. Útközben megbeszéltük az asszisztencia autónkkal hogy találkozunk Marseille felé egy benzinkúton. Később derült ki hogy Peti elment megnézni ST Tropezt, majd a kis utakon eltévedve majd két óra elteltével ért be minket. Gyorsan élelmiszert cseréltünk és elindultunk a komp felé. Az éjjeli vezetés nem egyszerű dolog ezt mindenki tudja. A fárasztó kilométerek egymást követik hihetetlen lassúsággal. Mivel itt is be tartottunk minden szabályt őrjítően lassan teletek a percek és a távolság a komp felé alig csökkent. Sajnos az elalvás gonosz szelleme közénk is befurakodott és az asszisztancia autónk felkenődött a szalagkorlátot helyettesítő betonelemekre. Szerencsére nem történt baj az autó jobb oldalának összes elemén át tartó mintegy 10-20cm mély karcolást eltekintve. Örültünk hogy senkinek nem lett semmi baja. Az utat folytattuk mert az elszántság erős, és örült terveket szőtt bennünk. Reggel 8-ra leértünk a komphoz, és örömmel vettük tudomásul hogy van még jegy a 10 órai járatra. Itt más sok régi barát, csapat várt minket és jókat tudtunk beszélgetni a becsekkolásra várva. Szerencsére a hajón kabin is várt minket így végre egy jót tudtunk aludni hogy viszonylag kipihenten érkezzünk meg az általam oly szeretett Afrikába.

A megérkezés Nadorba gyors volt, köszönhető ez annak hogy a kabinba szinte azonnal elaludtam így szinte elröppent az idő. A vámkezelés és a formalitások hamar lezajlottak és így az elsők között hagytuk el a kikötőt. Szerencsére volt még dirhamunk így nem kellett a váltással időt pocsékolni. A várost jól ismerem már ezért hamar kijutottunk és szorgosan róttuk a kilométereket. Úgy döntöttünk hogy folytatjuk a versenyt este is bár nem sokat aludtunk. Volt már gyorsasági feladat is amikor is egy kindertojást kellett megkeresnünk amibe papírlapok vártak minket. A feladatokat sötétben sem volt nehéz megtalálni. Bár volt olyan ami sajnos megsérülhetett mint például a kerítés ami a zérópontnál összedőlt. Az út megtalálása okozott némi nehézséget bizonyos szakaszokon de mint kiderült csak azért mert megpróbáltunk bizonyos helyeken légvonalban áthaladni. A hegyekbe érve elkezdett szakadni a hó ami még jobban megnehezítette a dolgunkat. Az egyik pontról a másikra haladva sorban teljesítettük a szakaszt. Aztán elértünk egy kiszáradt mederbe amibe több kilométert kellett megtenni egy kanyonba haladva hatalmas szikla falak között. Ez volt a legjobb szakasz talán a Marokkói részen, kár hogy nem világosban voltunk itt. Miután begyűjtöttük a pontot vissza tértünk az aszfaltra és folyattuk az utat. Sajnos az első tojást nem sikerült megtalálni de mint később kiderült másnak sem. 

A napfelkelte után már könnyebb dolgunk volt, és bár voltak feladatok amik nem voltak a helyükön, vagy legalábbis mi nem találtuk meg jókedvűen folytattuk az utat. Hatalmas fennsíkokon haladtunk és már egy egy homokosabb szakasz is eljött. Igazából a gumi választásunk, ami nem a mi döntésünk hanem a rövid határidő miatt nem volt túl jó, kicsit féltünk hogy teljesít majd a homokon. Szerencsére amíg lendületünk volt addig gond nélkül szaladtunk a homokban. A kocsi alja nagyon alacsony volt amit még jobban csökkentettünk a felszerelt tankvédővel. A következő kindertojást sikerült megtalálnunk és itt kiderült hogy az első csapat vagyunk a környéken. A nagy örömünkben kivettük az 1. számút mit sem törődve azzal hogy a 3.számú éri a három pontot. Hogy igazából miért csináltuk ezt nem tudom megmondani, talán a fáradtság vagy a verseny szabályzat nem kellőképpen alapos elolvasása miatt lehetett, de a lényeg adtunk két pontot ajándékba egy másik csapatnak. 

A tojás begyűjtése után még megtaláltunk egy emlékművet ami kb 15km-rel távolabb volt a kijelölt koordinátától az út mellett. Természetesen ezt nem fogadták el nekünk pedig szerintem nem sok mindenki találta meg az egyébként helyes megoldást :-) A szálláshelyre érve örömmel konstatáltuk hogy mi vagyunk az elsők. Így gyorsan kivettünk egy szobát, lefürödtünk, és mire az első csapatok megjöttek már kipihenve, kialudva vártuk az esti vacsorát. A vacsora alatt kiderült hogy a harmadik csapat vette ki a 3 számot a tojásból, így nekik adtuk oda a 2pontot. Gondoltuk sportszerűen cserélünk majd hiszen egyértelmű hogy mi voltunk az elsők, de hát sajnos nem így történt. A két pont az két pont, nem baj, szívesen adtuk :-) Este még tankoltunk egyet a városba, feltöltöttük a készleteinket és lefeküdtünk a másnapi korai rajt miatt. 

 A rajt után gyors koordináta pötyögés kezdődött a kocsiban. Peru diktált, én ütöttem a laptopot, még Mr Sikoly a ruháját próbálta levenni magáról a vezető ülésben. Sajnos a rajt pillanatában derült ki hogy a beépített masszív laptop tartó sajnos nem megfelelő méretű a megszokott nagy gépemnek, így a kis laptopot kellett beaktiválni. Ennek a billentyűzetét még szoknom kellett így a szokásosnál kicsit lassabban ment a bevitel a gépbe. Hamar kiderült hogy az első feladatok Somogybabod rejtelmes erdeibe várnak minket majd így szépen elindultunk az évek óta kabalának számító Agip kút felé az M7 M1 közös szakaszán. Miután bedobtunk egy gyors kávét és megvettük a szükséges matricákat elhúztuk a csíkot a hideg Balaton irányába. Idén nem volt RTU a kocsikba szerelve ami sokaknak száguldozásra adhatott lehetőséget. Mi a 2009 események hatása miatt továbbra is betartottunk minden sebesség korlátozást az előírtaknak  megfelelően. A GPS készülékünk folyamatosan mentette a tracket így a sebességek is könnyedén ellenőrizhetőek a verseny alatt. A Somogybabodi terepekre érkezve sok autó küszködött a szerencsére alig sáros tereppel. A mi kocsinkon 4db nagyon jó terepgumi volt ami hangos és nem éppen homokra tervezett viszont a sárban remekül viselkedő mintázattal volt ellátva. A feladatokat fordított sorrendben gyűjtöttük be így nem kevés előnyre tettünk szert hiszen sok csapat feltartotta egymást egy egy komolyabb lejtő, emelkedő megközelítésekor. Igazából most teszteltük terepen először a gépet, ami szerencsénkre remekül viselkedett. A pontok fotópontok voltak amikre jellemző hogy a kocsikkal meg kellett közelíteni és lefotózni a pontot és a gépjárművet együtt.

A terepezést követően folytattuk utunkat a messzi Szlovénia felé ahol várt minket a következő feladat. Reméltük hogy idén nem a tavalyi ámokfutás lesz a jellemző nem hajnalba érkezünk meg a szálláshelyünkre. Szlovénia autópályáin, tűző napsütésben száraz utakon haladtunk Postojna irányába ahol egy egyedül álló élőlényt kellett megtalálnunk. A barlangrendszerek kiváló kiránduló helynek bizonyult és csak sajnálni tudtuk hogy nem volt időnk bemenni megtekinteni. Miután megtaláltuk az állatot amire a szervezők kíváncsiak voltak, az  olcsóbb Szlovén gázolajat betankolva gyorsan bepattantunk a kocsiba és folytattuk az utat Olaszország irányába. A kocsiba közben kikövetkeztettük való színűleg több helyesnek található válasz is lehet legalábbis az általunk elhozott prospektus szerint. Hamar rájöttünk hogy a kérdéseket mind magyarul és mind angolul is elolvassuk mert a fordítás néha erős hibákat tartalmazott.

Olaszország felé már a sötétség kísérte utunkat így a következő feladatot Shakespeare-t már így kellett megtalálnunk. Pár gyors fotó a téren, és persze a szobornál majd az állított és állíttatott közti különbségen gondolkozva haladtunk gyorsan tovább az esti cél felé. Elmondhatom hogy a Bamako történetében elsőként idén sikerült ember időpontban megérkezni a hotelhez. Miután örömmel láttuk hogy nagyon kevesen érkeztek még be elmentünk a általunk lefoglalt szállodába a szobáinkat átvenni és egy igazi olasz pizza mellett békésen eltölteni az éjszakánkat.

 Elsőként elnézést kérek mindenkitől aki olvassa a blogomat. Sajnos az utóbbi időben nagyon kevés időm volt a frissítésre bokros teendőim és az örült svájci frank árfolyam változás tüneti kezelése miatt. Nem is olyan régen egy kis beszámolót olvashattatok a Budapest Bamako 2011 futamáról pár képpel kiegészítve. Idén ismét indultam a nagy Afrikai rohanáson és immáron hatodik alkalommal vártam a verseny kezdetét. A Bamako életem szerves részévé vált ez tagadhatatlan. Most az idei megpróbáltatásokat, kalandokat szeretném elmesélni nektek. 

BUDAPEST BAMAKO 2012

A rajt előtti pillanatok...avagy a felkészülés a mesterhármasra.

Év közben több lehetséges verzió is felvázolódott az idei Bamakos indulásommal kapcsolatban. Volt terv a hajdani Dácia összerakására, Monakói hercegi csapatra és még ki tudja hány ötlet. Természetesen a tavalyi csapat is fontolgatta hogy össze áll ismét és megpróbál duplázni. A hónapok teltek és mivel szétszakadni nem bírok döntenem kellett. A döntésem a tavalyi sikerek folytatásában való reményem azaz a DB Go Go Team lett. 

A csapat közben kiegészült barátommal, fotóstársammal, Peruval aki szintén többször járt Afrikában a rally keretein belül mi több 2010ben csapatával meg is nyerte a "csonka" bamakot. Rövid egyeztetések után sikerült egy használt Toyotához jutnunk ami tökéletes választás volt az Afrikai körülmények legyőzésére. A kocsi átalakítása közben elintéztük a szükséges papírmunkákat, nevezéseket, stb amiket a szigorú Bamako office megkövetel minden indulni vágyótól. A csapattagok az utolsó pillanatban ismerték meg egymást igazán így minden eddiginél izgalmasabb verseny várt ránk idén. 

Szerencsére egy asszisztencia autónk is lett mint eddig minden évben aki a kerekeinket és az utánpótlás élelem és alkohol készletünket szállította magával. Az eredeti terveink sajnos dugába dőltek mert egyik asszisztencia szállító vissza lépett az indulástól az utolsó pillanatokban. Örült hajsza indult az idővel és az új vízumok beszerzésével hogy az "új"fiú indulni tudjon velünk. Szerencsére Peti egy több üzletből álló vendéglátóipari egység tulajdonosa is egyben ami megkönnyítette az italtermékek beszerzését. Bár jómagam nem vagyok túl nagy italozó hírében, eltekintve egy két apróbb "balesettől" az italkészlet beszerzésének fontos oka van, mégpedig az esti táborhelyeken történő mulatozás elősegítése. 

Az idei rajtnál is jelmezes indulás volt a fő attrakció így gyorsan ki kellett találni valamit ami emlékezetessé teszi ezt a pillanatot. Az ötlet miszerint mi legyünk egy élő szójáték megalkotói szinte egy pillanat alatt született meg bennem. Mivel hárman alkottuk a csapatot a verseny autóban így jómagam a Rettenthetetlen szerepét vállaltam, még Peru valami furcsa és érdekes megmagyarázhatatlan dolog miatt a Perui szerepet vállalta. Harmadik nagyra nőtt társunk pedig a jól megszokott és ismert Sikoly szerepét vállalta az attrakcióban. 

A csapat az indulás reggelén megformálta A Rettenthetetlen Perui Sikolya szójátékot amit a kilátogató embereknek szántunk találós kérdésként. Örömmel jelentem sokan felismerték a helyes megoldást bár sokaknak csak a rettenthetetlen kitalálása jelentette a megoldást.

A rajt híven az eddigi rajtokhoz ismét hideg reggelként indult. A mai napig nem értem hogy Villám hogyan tudja minden évben elintézni az eső és hómentes indulást a bamako első napján. Természetesen a kocsi bepakolása már előző este megtörtént így beöltözve kékre festett arccal várhattuk a rajongók rohamát. Idén többen hoztak alkoholos filcet hogy üzenni tudjanak a kocsinkon de sajnos elégedetlenül kellett konstatálniuk hogy idén nincsenek üzenő cetlik a karosszérián. Természetesen ez volt akiket a legkevésbé sem zavart és teljes lelki nyugalommal írták fel a buzdító sorokat a kocsi fóliázott részeire.

A riporterek és fényképészek hadával való küzdelem teljességgel reménytelennek bizonyosodott, így a velünk kilátogató családtagok barátok sajnos a háttérbe szorultak egy ideig. A rajt pillanata előtt még dobszólóval szórakoztattuk a rajongókat és az össze gyűlt tömeget a kocsik között. Már megszoktuk de mégis váratlanul ért a rajt pillanata, ami egyik percről a másikra hirtelen eljött. Gyors búcsúzkodás mindenkitől és a kocsiba vágtuk magunkat jelmezeinkben. A dobogó tetején kiszállva azonnal megalkottuk szójátékunkat, majd utolsó puszikat adva a gyerekeknek elindultunk hogy teljesítsük az első napi etapunkat.

 Ahogy nem rég írtam a blogon az Afrika kiállításunk a finisébe érkezett. Szerencsénkre a támogatónk segítségével gyors léptekben tudtunk haladni. Szeptember 9-re lett meghirdetve a megnyitó és a dátum közeledtével egyre gyorsabb munkára volt szükség. A megnyitó beszédet Szabó Gál András alias Villám Géza tartotta hiszen a kiállításunk részben neki illetve az ötletének is köszönhető. Afrikába úgy jutottunk el hogy a Budapest Bamako ralira jelentkeztünk és ennek a döntésnek következménye lett a rengeteg fotó amiből most pár százat láthat minden látogató a kiállításon. A készülődés rengeteg izgalmat hozott hiszen két nappal a megnyitó előtt tudtunk elkezdeni bepakolni a Bartok terembe. Miután kiderült hogy a Magyarok Háza ad otthont a kiállításnak igyekeztünk méltó kivitelezést csinálni. A gyönyörű patinás épület nagyon jó hangulatot adott nekünk is és a kiállításra jövő embereknek. Sikerült egy komplett paraván rendszert elkészíteni a határidőre és így a képeket el tudtuk helyezni a 120m2-es teremben. 

A fotók elhelyezése adott némi fejtörést hiszen nehéz volt eldönteni milyen csoportokba rendezzük a képeket. A legnagyobb problémát a név adás jelentette mert ezeket nem nyomtattuk ki előre a képekre hanem a kiállítás előtt ragasztottuk fel. Ezzel rengeteg időnk elment hiszen nagyon sokat kellett járkálnunk a sorok között.

 A névadást követően eljött a várva várt nap. A kiállítás megnyitója. Természetesen még rengeteg dolgunk akadt az utolsó percekben is mint a projektor és a hangosítás beállítása. Frank barátunk aki konga dobos és mi csak Mr Kongának hívjuk beállította a színház terembe a dobokat és nagy várakozással várta a vendégeket.

 Este hat óra előtt elkezdtek szállingózni a vendégek az épületbe. A belépők azonnal kaptak egy tombolajegyet ami egy sorsolásra volt használatos amivel egy DVD kiadványt lehetett megnyerni. A szervezés utolsó perceiben megkértünk mindenkit fáradjon a színházterembe ahol a kongás már vígan zenélt nekünk. A megnyitó megkezdése a leg felemelőbb érzés volt részünkre. Kicsit félve és hitetlenül néztük a több mint száz fős vendégsereget akik szinte megtöltötték a termet. 

A Rövid beszédet követően felkértük vendégünket a megnyitó beszéd elmondására. András nagyon jó hangulatú és kellemes beszédet mondott amiben kifejtette afrikai utazásainak kezdetét és a Bamakó pár apróbb részletét is. Beszédében pár szóval bemutatott minket is és kiváló szónoki képességével sok ember számára örömet okozott.

A rövid de velős beszéd után Mr Konga zenélt nekünk egy kicsit a díjátadó előtt. A kellemes zene kellő afrikai hangulatot varázsolt a terembe és megkezdhettük a crazy4foto.com fotóversenyének eredmény hirdetését. A közönség szavazat győztese személyesen jött el családjával a messzi Gyuláról a nyereményért és az emléklapért. Neki sikerült a legtöbb szavazatot "lájkot" összeszednie a facebook oldalon indított versenyünkben. Ezt követően a Művész és Crazy kategória győzteseit hirdettük ki akik sajnos nem tudtak megjelenni az átadón.

A díjátadót követően megindultunk a Bartók terem felé és itt végre elkezdődött a fotók nézegetése. Nagyon sok ember gyűlt össze és miközben egyfolytában a gratulációkat fogadtuk örömmel néztük a mosolygós és meglepett fotókat szemlélő arcokat. Természetesen azonnal pár riportot gyors interjút kellett adnunk miközben a rengeteg oda látogató barát szorongatta a kezünket.

Az este nagyon jó hangulatuan telt hiszen Mr Konga is átjött a kisterembe és kellemes dobszóval fokozta az afrika érzést. A látogatók között gyermekek is voltak akiknek egy gyors rajzversenyt is meghirdettünk aminek a nyereménye egy iskola kezdő csomag volt. Nagyon jó volt nézni a kis gyerek rajzokat amik őszinte gyermeki szeretettből készültek. Külön öröm volt számomra hogy a rajzok ötletét a gyerekek a kiállítás kedvenc képéből merítették így strucc és zsiráf kerekedett ki a girbe- gurba vonalak kavalkádja közül. A versenyt Vanessa nyerte aki Nigériai Magyar származású és egy igazán aranyos és bűbájos teremtés.

A rengeteg gratulációtól és mosolygós arctól megrészegülve elmondhatom hogy életünk egyik legjobb estjén vagyunk túl. Reméljük sokan ellátogatnak a kiállításra hiszen Október közepéig ingyenesen megtekinthető a Magyarok Házában a Semmelweis utca 1-3 alatt.

Hamarosan újra jelentkezek egy valóban új témával :-)

Üdvözlettel

4Fi

 A crazy4foto európai fotózása egybekötve a quer durch ungarn pályaírásával egybekötve. Reggel időben eltudtunk indulni így jó tempóban elértük a határt és neki kezdhettünk a képek készítésének.  A szlovén kisvárosokat hamar magunk mögött hagytuk és az első kellemes hely Muraszombat volt ahol a múzeum parkba gyönyörű felvételeket tudtunk készíteni. 

A hőmérséklet meghaladta a 35C fokot így elég melegben kellet ücsörögnünk a pontok közt az autóban. Szerencsére a hegyvidékes területen árnyékos utakon haladtunk gyönyörű szerpentines szakaszokon. Fala közelébe egy hatalmas vízerőműn haladtunk át. A monumentális építmény lenyűgözött minket és itt is eltöltöttünk egy kis időt.

Ezt követően olyan kis falukban autókáztunk hogy a navigáció igazi kihívást jelentett. Ezen a szakaszon biztos sok meglepetés fogja érni az indulókat. Az este egy kis Szlovén motelben az Izidorban ért minket ahol a születésnapi ünnepléssel egybekötött iszogatás kezdődött miközben a képeinket és videóinkat gyűjtöttük össze szorgalmasan egy helyre.

Reggelire egy hatalmas adag étel várt minket így hamarosan teli hassal vágunk neki a mai etapnak. 

Four Finger, Peru Brujo, és a Kufár

Egy fotós oldal nem csak profi fotósoknak.Az oldalon képeket lehet nézegetni, vásárolni.Fotózásokra fotósokat bérelni és nem utolsó sorban ajándékokat nyerni a crazy4foto.com felajánlásával az aktuális fotó versenyeken. 

Ajánlom figyelmetekbe hamarosan megjelenő könyvemet. 
Ebben a kötetben foglalom össze 5év versenykategóriás történeteit, tapasztalataimat. Bízom benne hogy a könyvet olvasva betekintést nyertek egy olyan világba ami sokak számára elérhetetlen. Rengeteg fotót, és leírást, érdekessséget fogtok benne találni és reményeim szerint egy jó kikapcsolódás lesz könyv olvasása.

Előjegyzés e-mailben az egyesület címére info@3tusa.hu.

Köszönettel
Nagy Miklós Zoltán alias Four Finger

 Réges rég egy messzi-messzi.... valahogy így szoktak kezdődni a történetek a Csillagok Háborúja óta, de ez most nem az a mese. Történetem egy olyan misztikumról szól ami sokak számára elérhetetlen, és sokaknak érthetetlen. Vajon mi a jó abban, hogy az ember a sivatagban, szikláshegységekben, szavannákon vagy akár a spanyol kisutakon, olaszországi hegységekben, elhagyatott helyeken, vagy a belvárosok közepén rohangászik, koordinátákat, feladatokat keresve. Ezt az érzést a legnehezebb megmagyarázni talán egy “kívülállónak”. Mi is ez az örült futam, vagy másnéven a nagy afrikai rohanás. Ez a könyv arra hívatott hogy megossza mindenkivel az élményeket amit az elmúlt 5 évben gyűjtöttem akarva akaratlanul a világ egyik legnagyobb és legörültebb futamán.... 
a BAMAKON.

 Egy szép napon az egyik közösségi portálon beszélgetésbe kezdtünk Jakuzával alias Novák Tomival. Szó szót követett és több fontos tervet kezdünk el felvázolni a jövőt tekintve. Az egyik számunkra legfontosabb talán nem más mint a Fotókiállítás afrikáról. Mint azt tudjátok számtalan afrikai út van már mögöttem, pályaírások, versenyek, kirándulások. Tomi barátom is "Bamakos" így többször megjárta már a fekete kontinenst. Ezekről az utakról rengeteg fotó készült amit most szeretnénk megosztani mindenkivel. A mi szemszögünkből feketén fehéren..

A dátum hamarosan kiderül és a megnyitóra sok szeretettel várunk mindenkit!

A kiállítás menetéről, az információkat megosztom veletek itt :-) Érdemes vissza nézni...

Üdv

4Fi

Sziasztok!

Régen jelentkeztem itt a blogon de mentségemre legyen szólva rengeteg tenni valóm volt az elmúlt időszakban. Ismét belevetettem magam a fotózásba, és rengeteg utazás tarkította az életemet. Bejártam a 2012re tervezett Europa Rali egyes állomásait feladatokat keresve. Volt hogy fent a hegyek közt és volt hogy lent a tengerparton. Hamarosan elindul a BUDAPEST NORDKAPP 2011 északi futam is. Erről reményeim szerint megpróbálok majd a bamakohoz hasonlóan tudósítani nektek. Úgyhogy ...hamarosan visszatérek :-)

 Az utolsó Nap.

A reggel korán keltünk, hiszen hihetetlen zsongás volt a területen amit elleptek a Magyarok és Maliak. Reggel már több csapat is ajándékozta sátrait és egyéb dolgait a helyieknek. Volt, akinek a kocsiját is kompletten szétszedték majdnem. A reggeli eligazításon a szervezők bejelentették, hogy délután 15óráig be kell érni a célba, mert ezután már nem fogadnak el nevezést senkitől. A feladatlapokat megkapva örömmel láttam, hogy van Bamakóban is feladat és a leírás alapján azonnal tudtam hol kell keresni. Titkon reméltem, hogy több feladat lesz a Fővárosban és a helyismeretem miatt itt is előnyre tudunk szert tenni. Beképeltük a kevéske feladatot a gépbe és nekilódultunk az utolsó napunknak. Jó kedvűen fütyörésztük a profit és bíztunk benne, hogy még kicsit tudjuk növelni az előnyünket. A feladatok aranyos kis falvakon mentek keresztül ahol meglepődött, de örülő falusiak vártak minket.

Természetesen a gyerekek visongva futottak utánunk miközben teli torokból üvöltötték Cado Cado…J  Az egyik feladat megoldása „Buci The King” volt remélem nem arra a bucira gondolt a pálya író.. Kerestünk oszlopot megint, és az elmaradhatatlan fák sem hiányoztak a repertoárból. Bamakóban megtaláltuk Magyarország szomszédját és a „Dinópark” mellett a feliratot ami a pályaíró weblapját hirdette. Itt egy darabig megint keresgélnünk kellett hiszen sok csapat gyűlt össze és nem akartunk segíteni nekik J

Miután megvolt a fotó a legrövidebb úton a cél felé vettük az irányt. A beérkezés frenetikus volt, minden bamakón  ez volt az álmom, hogy egy kapu várjon minket és emberek akik szurkolnak nekünk.  Itt most minden álmunk teljesült, hatalmas tömeg fogadott minket és mi a kocsi tetején állva ünnepeltük a beérkezést. Mivel minden pontot megtaláltunk és elég jelentős volt az előnyünk, így ha minden rendben alakul meg kellett nyerünk a versenyt.

Nagyon jó érzés volt, határtalan boldogsággal. Aki ismer tudja, hogy 5 éve ez az életem, ez tölti ki nagy részét a napjaimnak. Mind a saját versenyek, mind az ilyen megpróbáltatások. Megcsináltuk!!!

Köszönöm Mindenkinek aki segített és szurkolt nekünk! Köszönöm hogy elolvastátok ezt a kis történetet.  Go Bamako 2012…..

Tony Montánának……

Four Finger Team Number 18

 15Nap

A reggel jól indult hiszen kényelmesen és hűvösben aludtunk. Gyors zuhany és már siettünk is az eligazításra. Természetesen a társam elnézte az időpontot így előbb értünk oda. Nem baj legalább nézelődtünk egy kicsit a többi csapatnál. Kiderült, hogy több csapatnak is bekérték az egyik nap fotóit.  Viszont a kitett eredmények alapján kiderült, hogy nem kaptunk pontot a megrongált feladatra illetve nem törölték azt. Így a bamako történetében elsőként nyújtottam be óvást négy másik csapattal egyetemben a feladatra.

Így többek közt a mi fotóinkat is megnézték a versenybírók. Az egyik csapat folyamatosan ott sündörgött körülöttünk próbálva figyelni a fotóinkat. Természetesen oda invitáltuk a kocsihoz és engedtük neki ,hogy nézze a fotóinkat. Amikor a saját szemével látta a képeket kissé megtörten, de sportszerűen gratulált nekünk.  Így legalább tiszta a játék, bár mi nem ellenőriztük semelyik csapat képeit megbíztunk a verseny szervezőiben.  A feladatlapokat így kicsit később kaptuk meg, miután az összes csapat fotóit megnézték. Nagyon kevés feladatunk volt mert ma Diemaban vártak minket egy kútátadásra és ünnepségre. Azonnal bepötyögtük a koordinátákat és el is indultunk a pusztából. Hamarosan az aszfalton száguldoztunk kemény 90km/h sebességgel. Egy kis faluba kellett bemenni, keresni a kerítésen egy számot. Itt is tömörült már pár csapat, mert a GPS nulla pontján fekete számok tömkelege volt felrajzolva. De mivel a műszer tévedhet kicsit alaposabban körülnéztünk és meg is találtuk a betonba belevésett számot. Fotóztunk fákat, kerestünk pontokat kutakon, itt még az egyik csapat meg is próbált minket félre vezetni, de öreg rókák vagyunk már, nem dőltünk be a cselnek J

Aztán egy falu mellett álló fém víztározóra kellett felmásznunk, mert annak a tetejére festették a feladatot a falubéliek legnagyobb örömére. Az egyik feladat csokor párszáz méterre volt egymástól, de csak egy vékony földúton lehetett megközelíteni, ugyanis egy kis völgybe kellett lemenni a feladatokért. Itt kicsit megint össze gyűltünk hiszen szinte minden csapat az élbolyból egyszerre érkezett ide. Gyorsan megtaláltuk a pontokat, lefotóztuk a fákat, köveket amin a festések voltak és indultunk vissza az aszfaltra. Később egy faluba kellett keresni a helyi szabó varrógépét, de mint kiderült a kézműves ember elment kb 2hónapja a faluból, mert pangott az üzlet J

Ezután gyorsan bementünk a célba ahol már vártak minket nagy ünnepséggel. Szerencsére ezen a napon is beértünk szint idő alatt így még 5pont előnyhöz jutottunk. A feladatlapok leadása után gyorsan visszamentünk a kör forgalomhoz hiszen itt található egy nádfedeles kunyhó ahol azonnal elfogyasztottuk jéghideg söradagunkat. Pár csapat látva a parkoló autónkat benézett, hogy mi van bent és azonnal csatlakoztak hozzánk J Miután vissza mentünk a táborhelyre és kicsit távolabb elfoglaltuk a helyünket egy épülő ház árnyékában, elővettük ételeinket és nekiláttunk a főzésnek. Rövid időn belül csatlakozott hozzánk az M2 mentő, és a Beerteam csapata is, és egy szekértábort alkotva közös főzésbe kezdtünk.

Közben egyre több csapat csatlakozott hozzánk így egy nagyon jó beszélgetés vette kezdetét.  Többen már itt előre kijelentették, hogy senki nem veheti már el tőlünk a győzelmet, így egy kicsit félve, de előre ittunk a sikerre. Közben az ünnepség zajlott, ahol Pityu körbe dobállta a futam alapítóját, és rengeteg helyi táncos és zenész szolgáltatott nekünk műsort.

Nagyon jó hangulatban telt el ez a nap is, és kicsit félszeg mosollyal bujtunk be ismét értelmetlen alakzatot felvevő sátrunkba.

Four Finger Team Number 18

 14Nap.

A reggeli eligazítás időpontjának csúszása miatt végre úgy éreztem kialudtam magamat. Legalábbis nem voltam hulla fáradt a kelés után mint az előző napokban szinte mindig. Erről egy mondás jut eszembe miszerint a horvát ember ágya mellett azért van egy kisszék mindig, hogyha felkel, és elfárad le tudjon ülni. Szóval az itatókhoz 6-7óra körül jöttek ki az állatok. Ezt természetesen elaludtuk, de ébredés után kimentünk az étterembe ahol gyönyörű helyen fogyasztottuk el a reggelinket. Tényleg felemelő és nagyon jó érzés volt az a hihetetlenül csendes és szép környezet.  A reggeli lekváros kenyér volt kávéval és tejjel. Finom és friss volt minden és a személyzet hihetetlenül kedves alázattal szolgált ki minket. Reggeli közben lettünk figyelmesek a folyóból időközben kimászó krokodilokra, amiket próbáltunk azonnal lencsevégre kapni.

A finom reggeli végeztével lementünk a táborhelyre, amit már szó szerint elleptek a majmok. Tényleg sok kis apróság ugrabugrált az emberek között, a szemétben kutakodva. Pár élelmesebb a kezéből etette a majmokat minden féle finomsággal. Ezt követően végig hallgattuk az eligazítást és szépen megvárva még az első csapatok eltűnnek a vadasparkból elindultunk mi is kifele. Hatalmas por volt még így is helyenként pedig jó pár percet vártunk és helyenként még fotózni is megálltunk a hatalmas több méteres termeszvárak árnyékában. A helyi vezetőnk, aki  természetesen egész éjjel a sátraink körül ólálkodott és még azok szétszedésében is segített, most is velünk tartott a parkból kifelé menet. Minden olyan helyen megállított minket ahol valami érdekességet vagy állatokat lehetett látni. Elmondása szerint vannak vízilovak, párducok, és egyéb nagy élőlények is a parkban de ezeket nem volt szerencsénk látni. Kiérvén a parkból megköszöntük a segítséget neki és egy kis útravalóval kiraktuk az autóból. Az első kanyar után azonnal meg kellett állnunk hiszen Badár Sanyi barátunk és csapattársa Barna lassító kézmozdulatai miatt. Barna hihetetlenül ideges volt mert mint kiderült őket már nem engedték be a Parkba este így nem tudták leadni a lapjukat sőt felvenni sem az újat. Pedig ha tudták volna hogy az eligazítást átrakták 9órára akkor kora reggel behajthattak volna a parkba és még le tudták volna adni az előző napi lapokat. Sajnos a versenybírók nem voltak lágyszívűek és bár többen kérték őket tudomásom szerint nem adták oda az aznapi feladatokat végül.

Nagyon sajnáltuk őket mert tényleg szívvel lélekkel nyomták a srácok a versenyt és amatőröket meghazudtoló módon nagyon ügyesek is voltak. Kénytelenek voltunk búcsút venni tőlük miután próbáltam Barnát kicsit lenyugtatni, és indultunk tovább az aznapi feladatok teljesítésére. Az első feladat megint egy több lehetséges választ sejtető feladat volt de ezt már megszoktuk és a pályaíró szerint gondolkozva megoldottuk a feladatot.  Az út vissza vezetett a főútra ami Kayes felé ment, mert a kis utakat nagyon benőtte a burjánzó növényzet, azok kihasználatlansága miatt. A városon keresztül haladva megint rengeteg embert, és romos állapotban levő autót láttunk.  Megint láttunk felborult és összetört kamiont ami szinte minden napos látvány ezeken az utakon.  Megint keresgéltünk egy hídon de szerencsére világosban így mivel a bokám és a csuklóm még nem volt az igazi nagyon odafigyelve de könnyen találtuk meg a feladatot. 

Jó pár könnyen megoldható feladatunk volt ezen a napon, de nagyon szép tájakon jártunk hatalmas fák között. A mai napra volt betervezve a Mali határátlépés is ezért iparkodtunk a határ felé mert nem tudtuk mennyi időt vesz majd igénybe. A szenegáli kilépés gyors volt bár egy helyen vissza kellett menni a városba pecsételni az útlevélbe. Itt már rengeteg kis cadoszedő várt minket hiszen hamar híre ment a városba hogy rengeteg toubabou (fehérember) érkezett a vámra. A szenegáli kilépés gyors és probléma mentes volt, sőt később kiderült volt olyan csapat is aki még csak kis sem lépett hivatalosan.

A Mali oldalon már kicsit problémásabb volt a helyzet hiszen rengeteg ember próbált meg egy időben a beléptető papírjáért folyamodni. Ennek az lett a vége hogy mindenkit kitessékeltek és egy asztal mögé állítottak szépen sorban. Láttuk hogy ez így nagyon sokáig fog tartani ezért megkerestem ismét a vámparancsnokot és elmagyaráztam neki hogy vannak köztünk versenyzők is akiknek sietni kéne és legyen szíves ebbe segíteni. A parancsnok szinte azonnal lereagálta a helyzetet és már kerített is egy másik asztalt és írnokot. Így a brigád két részre oszlott és sokkal gyorsabban történt az ügyintézés. Természetesen ebbe a sorba is beálltak túrások a versenyzők nem kis elégedetlenségére de ez minket már nem érdekelt hiszen vígan és sietve távoztunk a vámudvarból. A következő feladat a rendőrségi pecsét beszerzése, ami nélkül a vámpapír nem sokat ér. Ez szerencsénkre megint nagyon hamar meg volt, hiszen a turistákat külön ablaknál kezelték.  Ezt követően siettünk az esti szálláshelyre így sikerült beérnünk a limitidőre ami plusz 5pontott jelentett.  A táborhelyre érve örömmel láttuk hogy  kevés csapatnak sikerült beérni időre így megint növelni tudtuk kicsit az előnyünket a többiekkel szemben. Az esti táborhely egy puszta közepe volt ahol úgy szállt a por a nagy melegben, hogy jobbnak láttuk a közeli hotelban szobát foglalni. Ez sikerült is, így örömmel foglaltuk el a klímás szobánkat és azonnal elfoglaltuk a zuhanyzót. Később lementünk az étteremnek nem nevezhető zsúfolt meleg kis helységbe ahol próbálunk valami vacsorát szervezni magunknak. Hamar kiderült hogy a hideg sör mint olyan már elfogyott így kénytelenek voltunk üdítőzni. Rendeltünk sült csirkét is sült krumplival de kár volt. A csirke olyan rágós volt hogy nem bírtuk megenni, a kruplit majszolgattuk ami tocsogott a zsírban.

Viszont volt wifi ezen a helyen így megint tudtunk híreket adni magunkról. A vacsora végeztével amit természetesen csak részben fizettünk ki a csirke állaga miatt felmentünk a szobáinkba és kellemes kemény ágyon hajtottuk álomra a fejünket.

Four Finger Team Number 18

13nap

Legnagyobb szomorúságunkra a kora reggeli eligazítást követően azonnal indulnunk kellett mert nagyon hosszú nap elé néztünk. Így bánatunkra sötétben kellett elindulnunk a rózsaszín tó mellet feladatokat keresni. Az első feladat egy nagyon mély homokos részen várt minket. Itt figyelni kellett hogy nehogy elakadjunk sok időt veszítve ezzel. A kocsink teljesítménye érezhetően csökkent valamiért, aminek az okát a levegőszűrőben kerestük. Amíg én a feladatot kerestem társam kicserélte a szűrőt és a motor csodák csodájára ismét a régi volt J.

Hamar kiderült, hogy fogjuk még látni világosban a tavat, hiszen a feladat nem volt meg. Majdnem egy órát kerestük több csapattal együtt. Amikor feljött a nap és a látási viszonyok is jók lettek  hamar megtaláltuk a feladat helyét illetve a levert fakérget rajta egy ketté tört betűvel. Régen C betű lehetett, de ezt kikövetkeztetni nem egyszerű. Fotó és már mentünk is a közeli feladatok begyűjtésére. Ezeket hamar lezongoráztuk és már mentünk is le a partra fotózni a flamingókat. Természetesen aludtak a tó közepén egy csoportba verődve.

Ezután egy rázópadon haladva mentünk ki az aszfalt útra és indultunk a távolba. Hihetetlenül sok sebesség korlátozó tábla van az utakon. A logger miatt be kell ezeket tartani így nagyon lassan haladtunk. Kellemes meleg idő is fogadott minket és legnagyobb örömünkre előjött az első műszaki probléma is. A klíma egyszer csak felmondta a szolgálatot. Király J. Ezen a napon jó feladatok voltak, természetesen megint elírt városneveket kellett keresni de már annyira megszoktuk hogy simán áthidaltuk ezeket a feladatokat. Igazi poros afrikai falvacskákban voltunk végre. Szenzációsan jól éreztük magunkat ebben a furcsa világban.  Mentünk naptárat keresni egy boltba, és obamás papucsot szerezni nagy keservesen.  Nagyon kedves emberekkel találkoztunk akik nagyon segítőkészek is voltak.

Sokkal kevesebb cado szedő volt az utak mellett is szerencsére. Az egyik kis faluban végre volt szerencsén megérteni a minket a táblázaton szorosan követő 15-ös csapat metodikáját. Senki nem értette, hogy szerepelhet ilyen jól egy brigád, aki soha nem volt még ilyen versenyen. Ezen a napon megértettük a taktikájukat.

A faluban keresgélte több csapat is a feladatot. Szerencsére többünknek  sikerült szót érteni az egyik emberrel, aki látta a fát amin van egy jel. Oda is mentünk és meg is volt a fotó. Próbáltuk a legügyesebben leplezni a dolgot, de a kalauzhalakat nem lehetett lerázni.  Miután meglett a feladat, ami miatt már az egész falut végig jártuk, már a házakban is keresve, gyorsan elporoltunk onnan a következő koordináta felé. A következő dolgunk a börtönváros megtalálása volt. Itt érdekesen alakult a feladat mert a környék egyetlen börtöne Fatick ban volt. Ebben volt szerencsém meg is fordulni, de szerencsére csak látogatóként nem rabként. Hát a körülményeket tekintve senkinek nem kívánom, hogy ezekben az országokban bekerüljön a böribe.  Miközben vidáman haladtunk tovább a dög meleg autóban, természetesen az elmaradhatatlan profit hallgatva, egyszer csak feltűnt egy város tábla. Sing Sing. Na tessék. megint egy félre értelmezhető feladat. A pályaíró hihetetlenül éles logikáját követve beírtok ezt a feladathoz. Később kiderült helyesen. Bár a börtönváros nem ez volt…. Útközben találkoztunk motorosokkal, és túra kategóriásokkal akik vidáman  nevetve előztek le bennünket. Nekik nem kellett betartani a sebességi határokat, legalábbis nem volt logger a kocsijukba… Irigyeltük őket rendesen.. J Már késő délután értünk el egy hídhoz ahol több csapat is bőszen kereste a feladatot. Többen megállapították hogy a feladat hibás hiszen csak egy illetve két pöttyöt találtak meg a sablonból amivel a festést szokták csinálni a feladatnál. Mi megálltunk és szépen türelmesen vártunk a sorunkra, nem akartunk már több feladatot megmutatni senkinek sem. Mindenki játssza a saját játékát így nem akartuk elvenni a megtalálás örömét tőlük. Egy darabig csendben szemléltem a keresgélést, mert társam nem bírta tovább és neki állt, aztán elővettem a borotvámat és megborotválkoztam végre. Egy jó idő múlva szóltam hogy induljunk hagyjuk a feladatot. Természetesen eszünk ágában sem volt feladni, de mivel a másik csapat nem tágított kénytelenek voltunk elmenni onnan. Vissza mentünk a városba és feltöltöttük vízkészleteinket. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve beültem a helyi fodrász alumínium bódéjába levágatni a hajamat. Első körben csak simán nullásra akartam vágni a meleg miatt, de aztán mondtam neki hogy mit szólna egy kis punk frizurához. Ez annyira megtetszett neki hogy azonnal neki is állt és kb 20percig csiszatolta a fejbőrömet. Ezután megérkezett a barátja akinek annyira megtetszett a frizura hogy nekiállt V alakzatokat vágni a maradék hajamba. Ennek másnap a vadludak team tagjai örültek a legjobban gondolván az ő tiszteletükre vágattam ilyenre J

Miután végeztünk a fodrászattal mentünk vissza a hídhoz a feladatért. Itt a sötétben még mindig matatott az otthagyott csapat, így tovább kellett menni és egy bekötőúton félre állni.  Szerencsére nem kellett sokat várnunk és egyszer csak feltűntek a fényszórók a sötétben. Ekkor  végre vissza mehettünk a feladathoz keresgélni a töksötétben. Hamar rájöttem hogy a két-két felfestett pont között  kell keresni a feladatot. Így fent mászkáltam a híd tetején a lejutást nézegetve  amikor egy fényszóró jött mögöttem. Nem volt más mint a vonat, én a híd közepén állva néztem a közeledő szerelvényt. Azonnal felmértem a helyzetet és tudtam esélyem sincs elérni a híd végét futva a korom sötétben. Így nemes egyszerűséggel bemásztam a vonat alá a hídon. Jól tettem mert a közepén meg is lett a feladat. De miközben próbáltam lejutni sajnos rossz helyre léptem a sötétben és lezuhantam a kb 5méteres magasságból. Tökéletesen a hátamra érkeztem miközben az egyik bokám és csuklóm kifordult. Rossz érzés volt a teljes sötétségben zuhanni hanyatt és várni a becsapódást. Szerencsére nem tört el semmim és így visszabotorkáltam a kocsihoz. Társam ebből semmit nem vett észre hiszen ő a híd másik felén ténykedett még a lejutáson igyekezve. Miután némi sebfertőtlenítővel lekentük a sebeket, indítottuk a kocsit és mentünk is a Nemzeti park felé. Közben még korlátcsöveket számoltunk a sötétben de legalább elterelte a figyelmem a fájdalomról. Aztán volt más is ami elterelte a gondolataimat. Kiderült hogy a nemzeti PARK bezárt! Bejutni csak reggel 7órától lehetséges. Viszont nekünk reggel 6-ig kellett leadni a lapunkat. Így kénytelen voltam a főnököt kérlelni egy kicsit hogy minket mindenképp engedjen be. A végén a dakar, Peterhansel, bamako, és mi közös nevezőre hozásával sikerült bejutnunk, és még egy guidot is kaptunk magunk mellé nehogy eltévedjünk az egyébként egyenes úton. A gyönyörűnek mondott nemzeti PARKból nem láttunk semmit a sötétben de élveztük az utolsó 30kilométert. Több csapatot is utolértünk közben akik a nagy por miatt csak lépésben tudtak haladni. Majd a táborhelyen kerestünk egy csendes helyet ahol feldobtuk a sátrat és már mentünk is aludni. A lakóautón kiírt információ szerint az eligazítás 9órakkor lesz így, tudunk egy jót pihenni, és a világosban még lesz esélyünk látni talán állatokat is.

Four Finger Team Number 18

 12nap.

A reggel korán kezdődött mert a mai nap várt minket a Szenegáli határátlépés. Reggeli eligazításon kiderült hogy kapunk feladatot jócskán erre a napra is. Az első feladat még a városban volt ahol egy bástyát kellett megtalálnunk. Itt a mobiltelefon társaság nevére voltak kíváncsiak a szervezők. Az egyik körforgalomnál találtuk meg a feladatot gyors fotó és robogtunk tovább keresve az oszlopokat a sötétben. Közben találtunk még egy bástyát ezúttal teljes valójában ismét egy körforgalomnál. Ebbe egy keskeny lyukon keresztül be is lehetett préselni magunkat, bár kicsit gusztustalan volt a bent rám váró szemétkupacokon fetrengeni. Miután meg győződtünk róla hogy valószínűleg az előző feladat volt a jó mentünk tovább az oszlopokat keresni.Itt már több csapat is nézelődött és keresgélt a több alacsony betonoszlop között. Kicsit távolabbra tekintve feltűnt két hatalmas elektromos vezetékeket tartó villanyoszlop. Azonnal a közelebbihez siettem miközben társam próbálta elterelni a többiek figyelmét egy kis beton oszlopot fotózva. Meg is találtam a feladatot, gyors fotó majd go vissza és mentünk tovább.  A következő feladat szerint egy rendszámot kellett megtalálni bár a kérdés nem volt egyértelmű. Sajnos nagyon sok feladatról elmondható hogy a kérdések félreértelmezhető rossz leírása, feltevése rengeteg vitára adott okot a csapatok és szervezők között.  A megadott koordinátán egy roncsot találtunk, amin nem volt már rendszám. Természetesen valami cselre gyanakodva felborítottuk többször is a roncsot és tüzetesen átvizsgáltuk. A kocsi maradványának hátsó részén jól látszott, hogy nem rég lett levéve róla egy rendszám. Így lefotóztuk és mentünk tovább keresni a következő pontot.  

Hamarosan már a nemzeti park területén haladtunk miközben egy weblap címet kellett megtalálnunk . Meg is találtuk majd mobilinternet teljes hiányában haza telefonáltunk, hogy nézzék meg nekünk milyen szám  szerepel a www.sosbamako.org weblapon. Hamarosan meg is jött az információ, úgyhogy ezt is kipipáltuk.  Aztán megint roncsvadászaton voltunk és lengés csillapítókat kellett számolnunk, kezdett egyértelművé válni hogy egy autóbontós írta a pályát J

Majd végig mentük a nemzetiparkon kifizettük a belépő illetve kilépő árát és ráhajtottunk az útra ami a határra hajtott. A mauritan kilépés körülbelül 3percig tartott és már mehettünk is tovább.  Szenegál felé két lehetséges úton lehet menni, az egyik a komp a másik a híd. A komp Rossonál van és nagyon rossz híre van a turisták körében. Így a szervezők és szinte minden csapat úgy döntött hogy marad a híd és ott lépünk be az országba. Természetesen itt is kellett hídpénzt fizetni de ezt szerencsére sikerült nehéz anyagi helyzetünkre hivatkozva lealkudni. Itt már több csapat tömörült a Police háznál várva hogy beüssék a pecsétünket. Ez gyorsan megvolt de természetesen a jól megérdemelt 10 eurókat begyűjtötték közben a semmiért, később ez lement személyenként 5euróra, lehet már nem fért el több pénz a fiókba J Ezután mentünk a vámhivatalhoz ahol hamar kiderült hogy nem engednek be minket a jelen körülmények között Szenegálba. Volt olyan csapat aki már egy napja ott várakozott a belépést várva. Kiderült hogy a Szenegálra megvett belépő matrica ami az 5évnél idősebb autóknak kötelező volt nem volt jó hiába lett kifizetve borsos áron a szervezői irodában. Hogy a pénz ami a matricákért befolyt hova lett az valószínűleg örök rejtély marad. Pár órás várakozás után kitalálták hogy 20 autós csoportokban engednek be minket az országba, így elindult valami végre. Rövid tanakodás után bepréselődtem az irodába és a főnökkel tárgyalva a mi útlevelünk hamarjába kész lett. 

Miután lerendeződtek a dolgok nekivágtunk Szenegálnak. Itt még én sem jártam azelőtt így kíváncsi várakozással álltam a dolgok elébe. Hamar kiderült számomra hogy Szenegál teljesen olyan mint Mali. Többen mesélték hogy Dakar Európa szintű város lassan de a kis városok és falvak tiszta Mali érzést kelltettek bennem. Ez jó is volt egyben mert pillanatok alatt aklimatízálódtam a helyzethez. Nem sokkal ezután egyszer csak egy magyar mentőautóra lettünk figyelmesek. Kiderült hogy egy szembejövő autó kicsit beljebb ment a kelleténél és így a mentő oldalával lezúztak egy másik autót. Nekik defektjük lett és némi javítani való az autó oldalán. Egy másik társaság éppen nekiállt javítani a hibát így mi gyors eszmecsere után mentünk tovább.

A következő feladatok egyike egy szeméttelephez hasonlító külvárosi részen volt. Igazából nem értettem hogy a szervező, pályaíró miért egy szeméttelepet mutat be nekünk hiszen rengeteg szépség lehetett a közelben amit inkább megnéztünk volna.  Még mindig kiégett kocsi roncsokat keresgetünk az utak szélén, meg egy két érdekes feladatot is.  A nap vége felé a sötétben a szervezői intések ellenére bementünk az utolsó feladatokért. Nem volt egyszerű a rengeteg csacsi ösvény közül kiválasztani azt ami nekünk kellett de szerencsére sikerült megtalálni a feladatokat. Útközben össze futottunk csapatokkal akik bolyongtak a sűrű bozóttal benőtt területen a kiutat keresve. Majd még megkerestünk egy nagy oszlopot és a sötétben drótköteleket számoltunk, egy hatalmas baobab fát egy kis faluban a helyiek legnagyobb örömére.. itt a fél sátrunkat is elhagytuk J.. majd megérkeztünk a várva várt helyszínre, minden Dakaros álmára… a rózsaszín tóhoz. Természetesen a sötétben azt sem tudtuk merre van a tó és nem is láttunk belőle semmit, de ez nem gátolt meg abban hogy jókedvűen essünk neki megint a sátorépítés viszontagságainak. Kicsit nézelődtünk a csapatok között, ettünk egyet és mentünk pihenni és aludni hiszen holnap kemény nap lesz megint a szervezők szerint.

Four Finger Team Number 18

11nap

A reggel az óceán parton csodálatos élmény, a párás hűvös idő, és a gyönyörű látványt nyújt. Természetesen azonnal fényképezőt ragadtam és mentem egy kört a táborban pár klassz fotót begyűjtve. A mai nap nem volt különösebb dolgunk azon kívül hogy eljussunk Nouacshotba a táborhelyre.

Erre a legmegfelelőbb és leggyorsabb út a parton vezetett ahol kb 150kilométert lehetett száguldozni az óceán mellett.  Utunk során rengeteg halászhajó és halász tevékenykedett a vízben és a parton is. Az autózás során nagyon kell figyelni hogy nehogy átmenjünk a kifeszített illetve eldobált halászhálókra mert csúnya károkat tud okozni a kocsiban, arról nem is beszélve hogy utána természetesen ki kell fizetni a megjelenő halászoknak.

Élvezetes száguldásban volt részünk miközben egyre csak a vizet kémleltük, hiszen a víz jön, és a dagály során a parti szakasz járhatatlanná válik.  Egy két helyen sziklás beugrókat kellett kerülgetnünk és ott pár csapattal együtt haladva fotóztuk egymást és a gyönyörű tájat.

Rengeteg madár téblábolt a parton és hatalmas rajokba tömörülve röppentek fel az autók közeledtére. 

 Sajnos a velünk autózó 08 csapat megjavított rugója megint eltört, illetve a tartója ment tönkre így nekik véget ért a tengerparti száguldás és az első adandó helyen kénytelenek voltak felmenni a nem olyan messzi aszfaltútra. Pár csapat a parti halászoktól vásárolt friss halat az esti vacsorához. Jól elkészítve nagyon finom étel.  Láttunk a tenger által elpusztított nagyon régi hajóroncs maradványait és egy hatalmas hal tetemét is a parton.

Miután megérkeztünk a fővárosba gyorsan bementünk a régi kedvenc szálláshelyemre és rákapcsolódtam a világhálóra. Próbáltam egy kis híreket adni magunkról és üzenetet küldeni az otthon maradottaknak.  Közben már elindult a mulatság a hivatalos táborhelyen ahol Pityu a törpe körbedobálta a turisztikai miniszter néven elhíresült Idomout. Majd a helyi csapatokkal nekiláttunk egy kis evés ivásnak, majd sátrat vertünk és eltettük magunkat holnapra.

Four Finger Team Number 18

 10Nap.

A reggel hidegvolt a sivataghoz képest. Első dolgom volt megnézni az ivecot, hátha csak álmodtam az egészet. De sajnos az összetört autó látványa biztosított róla hogy megtörténtek az események. Az este még el kellett vinni szegény barátomat kórházba, mert belső vérzés gyanúja állt fent. Sajnos további hírek nem szóltak róla így kicsit szorongva vágtunk neki az etapnak. Eligazítást követően gyorsan bepötyögtük a koordinátákat a gépekbe és nekilódultunk. Hamar kiderült, hogy pár nappal előbb miért kellett pár feladatnak a megoldását elmenteni magunknak. Ezek a megoldások számok voltak, amik most hiányos koordináták pótlásához kellettek. Szerencsére megvoltak a számok így gyorsan összeszedtük a közeli pontokat és indultunk is lefelé Mauritannia belsejébe.

A nap folyamán velünk jött az RTL riportere is aki ugyan túlsúlyt jelentett számunkra de mivel minden lehetséges holminktól megszabadultunk hála az aszisztance autóknak, nem jelentett különösebb hátrányt a plusz személy.  A nap folyamán több csapattal előzgettük egymást és mivel elég sokat kellett piszteken haladni végre kicsit száguldozhattunk is a behatárolt értékeken belül. Az egyik feladatnál hozzánk csapódott Ricsi is aki a bamako nagy hőse is egyben hiszen egyedüli motorosként vág neki minden évben a versenykategóriának. 

Sikerült pár remek felvételt is készíteni róla amint dűnézik kicsit. Hihetetlen élvezettel motorozik össze vissza szinte dupla annyi kilométert megtéve mint kéne. Látszik hogy élvezi nagyon amit csinál és bizonyos szakaszokon le a kalappal előtte. Régi álmom nekem is egyszer motorral végignyomni a bamakót de a hátam és a térdeim nem hiszem hogy bírnák már. Két csapat is hozzánk verődött a nap folyamán, hiszen a dűnék között nem jó és, nem  is biztonságos egyedül autókázni. Együtt érkeztünk meg a homokos utakon haladva egy halászfaluhoz, ahol a főnök nevét kellett kideríteni. A kamerás emberünk gyorsan kiugrott és elkezdte filmezni a feladat megoldását, de felszólították hogy hagyja abba azonnal. Mint kiderült az egyik épület mögött volt egy komplett rendőrségi és vám épület hatalmas látcsövekkel, amikkel az óceánt fürkészték. Elnézést kértünk és miután kiderítettük a főnök nevét hamar kocsiba vágtuk magunkat és elrobogtunk a faluból.  Hamarosan kiderült hogy Ricsinek elfogy a benzinje és ezért vissza kell mennie a környék egyetlen kútjához tankolni. Így mivel nem akartuk magára hagyni a sivatagban kénytelenek voltunk vissza menni vele. Sokan nem értették miért robogunk szembe, biztos eltévedtünk gondolhatták magukba J Miután megérkeztünk a kúthoz kiderült hogy a gázolaj tankolása átmenetileg szünetel mert elfogyott a nafta. Miután a kis kerülő miatt nekünk is kellett az anyag kénytelenek voltunk megvárni még megérkezik a tanker. Egy fél órás beszélgetéssel egybekötött várakozás után  hatalmas üdvrivalgás fogadta a bekanyarodó tartálykocsit. Pár perc és már ömlött is a gázolaj a várakozó autókba. Miután feltöltöttük a készleteket úgy döntöttünk, hogy behozzuk a lemaradást és légvonalban átvágunk a hatalmas dűnéken. Az egyik csapat aki hozzánk csapódott kénytelen volt feladni az aznapi verseny egy részét mert rugótörésük volt és így nem lehetett bevállalni a sivatagot. 

A hatalmas sárgaság mindent elborított, nyeltünk egyet miközben felcsendült a profi jól megszokott zenéje és nekivágtunk életünk egyik legjobb kalandjának. Az elején óvatosan kóstolgattuk a dűnéket hiszen társam nem volt szakavatott a sivatagi vezetésben.  Hihetetlen tanulékonysággal fogadta be az instrukcióimat és hamarosan már a több méter magas homokhegyek sem jelentettek akadályt.  Nagyon nagy élvezetben és szorongásban volt részünk közben. Természetesen a legjobban attól féltünk hogy elakadunk és ránk esteledik a sivatagban. Aki autózott már a dűnék között az tudja hogy a sötétség beállta után az életével játszik aki megy tovább. Némelyik homokfal túloldala szinte egyenes falat képez ahonnan akár több métert is zuhanhat az ember, továbbá a navigációt is el lehetetleníti az éjszaka. A lehető legnagyobb és legbiztonságosabb tempóval haladtunk a dombok között. Velünk volt a Szlovén csapat is szintén három gyémántos autóval. Folyamatosan figyelnünk kellett egymásra mert a homokdombok között hamar elveszíti egymást  az ember. Hosszú és gyors autózás után egy dűne tetején hirtelen fékeznünk kellett. Túlságosan oldalra tartva érkeztünk meg a csúcsra és így felborulhattunk volna. Természetesen azonnal elásta magát az autó és már állhatunk is neki kicsit lapátolni. Szerencsére hamar kikotortuk a homokot és egy erős lökéssel nemes egyszerűséggel lelöktük a kocsit a dombról.

Miután autókáztunk tovább kicsit lihegve a hirtelen testmozgástól egyszer csak arra lettünk figyelmesek hogy eltüntek a szlovének mögülünk. Pár másodperc múlva szóltak is a cb-n hogy elakadtak. Vissza siettünk hozzájuk és segítettünk kitolni őket. Majd gyorsan folytattuk az utat mert lassan kezdett sötétedni az égbolt. Egy gyors szakasz után egy hatalmas dűnén kellett átugratnunk amikor a szlovének megint elakadtak.  Itt már nagyon kellett vissza sietni gyalog mert kocsival már nem tudtunk vissza menni azon az úton ahol átértünk. A helyzet kicsit komolyabb volt sajnos mert nagyon elásták magukat mire oda értünk. Azonnal elővettük a kocsiból a kipufogóra rögzíthető air jack párnát és felemeltük az autót vele. A műanyag homokvasakat bedobáltuk a kerekek alá és a kocsit tolva gyors gázadással sikerült elindulniuk. Megállni nem  lehetett ezért a homokműanyagot és a jacket kézben vittük utánuk J Itt már erős szürkület fogadott minket. Gyorsan felszaladtam az előttünk tornyosuló homokfal tetejére és elégedetten konstatáltam hogy ez bizony az utolsó dűne. Utána már sík terület fogadott minket. Így szerencsésen kikecmeregtünk a sivatag dűnéi közül.

A motoros Ricsi aki közben előre ment várt minket egy feladatnál hiszen ezt beszéltük meg. Így tudtuk hogy nem maradt a homok fogságába sehol. Gyorsan lefotóztuk az ezeréves mercedest és indultunk is a táborhely azaz a BB Beach felé. A parthoz levezető út előtt még ki kellett fizetni a nemzeti park belépőt és megszámolni a napelemet azután zúztunk is lefelé a partra, hogy a dagály előtt elérjük a tábort. Szerencsére ezt sikeresen teljesítettük, és a sötétben gyorsan összedobált ismét fura alakzatot felvett sátorba nyugovóra térhettünk. Az egyik legszebb nap után úgy éreztük legyőzhetetlenek vagyunk J

Four Finger Team Number 18

 9Nap.

Reggel korán, de kipihenten ébredtünk. Gyors kávé , akinek zuhanyzós volt a szobája annak ingyen akinek nem annak fizetős, és indultunk is a határ felé. Előző éjjel megtankoltuk a gépet így ezzel már nem kellett szórakoznunk. A határhoz érve hatalmas végeláthatatlan sor fogadott minket.  Gyorsan előre mentünk és leadtuk a feladatlapunkat. Itt már tudtak arról, hogy az éjszakánk nagy része a mentéssel telt így biztosítottak róla hogy a lapunk leadásától függetlenül megkapjuk az összes pontot a versenyszabályzat értelmében. Mint később kiderült teljesen mindegy volt, hiszen 100% os lapot adtunk le jokerként meg nem lehet felhasználni ezt a dolgot sajnos J A határátlépés folyamán ötletként felvetettük, hogy a versenyzőket engedjék előre hogy hamarabb végezzünk a kocsik javítása és a pihenés miatt, de az ötletet hamar elvetették. Már csak azért is volt a dolog kényes mert a rengeteg ember, kocsi miatt egyáltalán nem látszott biztosnak hogy mindenkinek sikerül aznap átérni a határon. Márpedig akkor másnap nem tudjuk felvenni a verseny lapokat reggel és folytatni a versenyt.  A határ 9órakkor nyit és a várakozás ideje alatt az elmúlt napok történeteit meséltük egymásnak a többi csapattal karöltve.

Előkerültek a tarsolyból a jobbnál jobb történetek így nagyon jókedvűen telt a várakozás. A várakozási idő úgy elröppent hogy észre sem vettük hogy megindul a sor. Természetesen azonnal káosz alakult ki a sorok között. Szerencsére számunkra kedvezően alakult a helyzet és elég gyorsan előre tudtunk jutni  a kapuhoz. Bent bámulatos gyorsaságról és segítőkészségről tettek tanúbizonyságot a marokkói vámosok. Szinte percek alatt megkaptuk a papírjainkat és már mehettünk is az utolsó ellenőrző ponthoz ahol hosszú sor várt minket. Itt kicsit várnunk kellett a tűző napon de szerencsére nem volt elviselhetetlen meleg. Nem ritka itt a 45-50fok sem néha. Miután beírtak az utolsó nagy füzetbe is minket elindulhattunk a senki földjére búcsút intve a marokkóiaknak. A terület az ENSZ ellenőrzése alatt áll. Meg nem erősített hírek szerint már többen megpróbálták elfoglalni államalapítás címén, de ez idáig senkinek nem sikerült. Kár, mert talán az utat is megcsinálhatták volna egy ilyen adó paradicsomban J A sok utazás itt is megtette a hatását hiszen nagyon hamar átértünk a jól ismert földutakon kacskaringózva. Itt gyorsan bejutottunk a Mauritán vámra ahol már jó pár bamakós várakozott többek között az aszisztance autóink is. Itt szerencsénkre egy régi ismerős köszöntött engem így a mi vizsgálatunk és papír munkáink kb 5perc alatt elrendeződtek., nem kis meglepetést okozva a többiek számára. Az autó bejegyzése után áthajtottunk a sorompón és már mentünk is ismét az aszfaltozott úton a kijelölt táborhely felé. Még bementünk egy kis útba eső városnak nem nevezhető kis helységbe kenyérért majd siettünk a táborhelyre. A mai napnak egyetlen feladata volt 1pontért, mégpedig hogy az esti tábortűzhöz kellet fát szerezni a csapatoknak. Mi útközben egy összedőlt fakunyhó darabjait kötöztük fel a kocsira így ezt a feladatot részünkről letudtuk.  

A táborhely már messziről látszódott hiszen rengeteg katona és autó állt párszáz méterre  a főúttól.  Elindultunk a homokon befelé és arra lettünk figyelmesek hogy a versenybírók lakóautója távolabb áll a többi kocsitól. Oda mentünk hozzájuk hogy lerakjuk a beszerzett fa mennyiséget és ekkor derült ki hogy kényszerpihenőn vannak a homok fokságában. Természetesen azonnal neki álltunk kivontatni őket a 08 csapat segítségével. Sajnos nem boldogult a két autó sem velük ezért egy oda érkező Land Cruisert is bevetettünk a csapatba. Így sikerült a buszt behúzni a táborhelyhez ahol már keményebb talaj fogadott minket.

Itt neki álltunk a sátorverésnek és a jól megérdemelt pihenés előkészítésének. Több ismerős csapat is összeverődött és lassan előkerültek az átcsempészett italok és ételek a kocsikból. A kezdődő mulatságot hirtelen egy hír szakította félre. Éppen a versenybíróknál voltunk amikor egy hívást kaptak a Dokiék miszerint az egyik csapat hatalmasat bukott a határtól kifelé vezető aszfaltúton és ez egyikük súlyos koponyasérüléseket szenvedett. Természetesen azonnal bevágódtunk a kocsiba és az egyik versenybíró aki mellesleg ápoló is engedelmével száguldottunk a helyszínre. Itt nem volt helye késlekedésnek, sem várakozásnak, sajnos később sokan elítéltek azért hogy a megengedett sebességet átlépve rohantunk a bajbajutottakon segíteni, de tegye szívére a kezét az aki nem így cselekedett volna. A mezőny egyik leggyorsabb kocsija volt a mienk és szerencsére nagyon rövid idő alatt sikerült odaérnünk a helyszínre. Itt tudatosult bennünk hogy a Lengyel Ivecos barátom kocsija volt a sérült jármű. Borzasztó érzés volt meglátni a kocsit amit mindig csodálva figyeltünk gyönyörű és hatalmas kinézete miatt. Az autó romokban de már talpon állt mert közben másik irányból de az M2 mentőcsapat is odaérkezett. Természetesen azonnal neki láttak a sérültek ellátásának miközben mi próbáltuk kideríteni a baleset miértjét. Több ellenkező információ látott napvilágot az esetről, mi a helyszínen azt tudtuk meg hogy a barátom átadta a kormányt a vele utazó hölgynek hogy kicsit kipróbálja a vezetés örömét Afrika ezen országában is. A hölgy vidáman vezetve elért az aszfaltút egyetlen olyan részéhez ahol egy hatalmas lyuk tátongott középen. Itt a kocsi valószínűleg megbillent amikor átmentek a lyukakon és a lány megijedve elrántotta a kormányt. A hatalmas tömeg, és magas súlypont következtében hatalmasat borult a kocsi. Szerencsére mindenki észnél volt és bár komolyabb sérülések érték őket de nem tűnt életveszélyesnek egy sem.  A doktorok a sebesültekkel foglalkoztak mi pedig nekiláttunk az autó műszaki mentésének. A kárt felmérve úgy döntöttünk megpróbáljuk vezethető formába hozni a gépet. Neki láttunk a kerekek lecserélésének, a sors iróniája hogy ennek a kocsinak is átlósan durrantak szét a kerekei, így megint két durr defektet kellett megjavítanunk. Közben megérkezett a helyi erő is egy régi ismerősöm személyében aki nem más mint a határon posztoló rendőrőrs főnöke. Fejcsóválva beszélgettünk a történtekröl és azonnal felajánlotta segítségét a defektes kerekek elszállításában. Bútor és én beültünk a chéfhez és hatalmas tempóval elindultunk Noadibou felé. Élvezetes volt a száguldás hiszen a főnöknek egy új Toyota Hilux autója volt 3000km-el az órájában. Az összes kontrolponton tisztelegve ugrottak félre a posztosok miközben le sem lassított bátor sofőrünk. Elmagyarázta hogy azért is siet annyira hogy nehogy ránk sötétedjen hiszen az nagyban megnehezíti a műszaki mentést. A városba érve az első gumisműhelynél megálltunk és a főnök utasítására azonnal neki álltak a kerekek cseréjének. Hamar felkerültek a gumik a felnikre de ebben nem csak a helyi erő hanem a mi erőnk is segített. A nem túl erős fiatal ember egyszerűen nem tudta a pajszer segítségével vissza tessékelni a hatalmas gumit a felnire ezért nekünk is be kellett állni dolgozni kicsit. Mikor kész lettünk feldobáltuk a cuccokat a platóra majd felvettünk két szenegáli embert is akik a határra igyekeztek éppen, és száguldottunk vissza a baleset helyszínére.  Ott hamar felraktuk a kerekeket és egy hi-lift segítségével még a szélvédő helyére került tetőt is sikerült kissé feljebb nyomnunk így már ki is lehetetett látni az autóból.  Majd beszálltunk elindítottuk és Bútorral a hátam mögött nekivágtunk, hogy bevigyük a gépet a táborhelyre. Soha életemben nem fáztam még annyira Afrikában mint azon az este a szélvédő nélküli száguldásban. Természetesen megint napszemüvegbe vezettem a sötét ellenére nehogy valami szilánk felpattanjon. A kocsi nagyon jól viselkedett, és bár görnyedve kellett vezetni de jó érzés volt megint ebben a gépállatban ülni. Azért mondom hogy megint mert 2009 ben egyszer már módomban állt vezetni ezt a fenevadat amikor egy sáros iszapos területről kellett kiállni a kocsival. Ekkor még a lengyel barátom nem rendelkezett nagy off road tapasztalattal és nem mert odébb menni az egyébként dögnehéz autójával egy olyan területröl ahol dagálykor bizony méteres víz szokott lenni. Én mikor elsőnek ültem az autóban rögtön körülnéztem hogy milyen kapcsolók kavalkádja van beépítve a kocsiba, és hamar kiderült hogy 3 zár is van az autóban. Így elmosolyodva bekapcsolva 2 zárat a biztonság kedvéért kiálltam nekik a süppedős területről. De térjünk vissza a múltból és folytassuk az utat a táborhely felé. A kocsi hihetetlenül jól viselkedett a hatalmas borulás ellenére. A terepre érve kicsit jobban zörgött a kelleténél de a fedélzeti computernek a legnagyobb problémája az volt hogy nem működik a jobb első helyzetjelző, érdekes is lett volna hiszen kompletten szakadt ki a helyéről a lámpával együtt.

Szerencsésen megérkeztünk a táborba ahol azonnal körül vettek az emberek és nézegették szörnyülködve az autó maradványait. Többen veregették a vállunkat hogy bemertük vállalni és elhoztuk a kocsit az útról ahol a biztos szétszedés várt volna rá. Így ez a pihenőnapunk is ugrott, de boldogok voltunk, hogy ismét segíthettünk egy bajbajutott barátunknak. Szépen megkerestük a sátrainkat és elmentünk aludni, hiszen még hosszú út állt előttünk.

Four Finger Team Number 18

 8nap…

Reggel eligazítás, nem  megnyugtató  de előny még mindig. Feladatlapok, laptop, GPS, indulás. Az első feladat egy körforgalom megtalálása amiben egy halat tart valami. Azonnal beírtam a választ hiszen láttam ennek a szobornak az átadását is nemrég. Természetesen odamentünk hogy a fotónk is meglegyen róla, majd nekiálltunk megkeresni az utcát amiben egy iskola volt. Hasonló nevű helyet találtunk és meg is volt benne az autós iskola, de mint később kiderült a feladatot törölték hiszen el volt írva a név. A következő pont az óceánpartra mutatott. Itt megint csak jól jött a helyismeret hiszen egyetlen helyen lehetett lejutni a ponthoz a meredek sziklafal övezte partvonalon, és az is kb 5kilométerrel a pont előtt volt. Ezt sok csapat nem tudta és ők egy kiadós reggeli sétával kezdték a napot. Itt az egyik feladat nem volt meg bár becsületesen végig kerestük a környéket, ügyelve arra hogy minden felé hagyjunk nyomokat hiszen a homokban könnyű volt követni minket más csapatoknak. 

Utána megint kellemesen autózható pisztek következtek, egyszerű gyors feladatokkal. Miután kikeveredtünk ismét az aszfaltra már nem volt sok hátra a Dakhlai termálfürdőhöz. Itt kellemes forró vízben fürdettük meg habtestünket.  Egyszer még a szappan is leesett de egyikünk sem mert lehajolni érte, túl régóta voltunk úton J A fürdést követően elmentünk a Ráktérítő táblájához ahol tiszteletüket tettük és némi ajándékot hagytunk a táblánál. Itt is sok csapat áldozott éppen a tábla szentélyének.

Pár méterrel odébb az egyik feladat megoldása a Ráktérítő volt hiszen a tábla nem pontosan a ráktérítőn van elhelyezve. A mai nap rövid volt hiszen oda kellett érni  a határra hogy reggel mielőbb át tudjuk menni. Sajnos azonban történt valami ami keresztül húzta a számításunkat. A sötétben haladva közeledve az utolsó benzinkúthoz, ami egyébként már nem az utolsó mert a határon is kinyitott egy kút, egyszer csak lámpafényekre és elakadás jelzőkre lettünk figyelmesek. Reménykedtünk hogy nem közülünk való, nem bamakos szenvedett balesetet. Ezen a szakaszon rengeteg a baleset hiszen az út széle csúnyán le van töredezve és ha nem figyel egy pillanatra a sofőr akkor csúnya durrdefektet kaphat. Sajnos most is ilyesmi történhetett és egy amerikai csapat egy jobb kormányos Land Roverrel fejre állt. Természetesen azonnal megálltunk és felmértük a helyzetet. A sebesülteket ápolgatták de szerencsére komolyabb sérülés nem történt. Az egyik lánynak a feje vérzett és ez nem volt túl megnyugtató de teljesen jól érezte magát már a történtekhez képest. Azonnal nekiláttunk a kocsi mentésének. Esőkörben áramtalanítottuk az autót és rögzítési pontot kerestünk rajta. Megkértem Barátomat Jureket hogy a böszme nagy Ivecojával húzza meg a kocsit. Így simán talpra tudtuk állítani az oldalán fekvő autót. Ezután neki álltunk a károk felmérésének. A kocsi elég ramaty állapotban volt és az utasok örülhettek hogy épp bőrrel szálltak ki belőle.

Elmondható hogy az angol beteg az egyik legbiztonságosabb autók egyike és ezt most be is bizonyította. Hamar megállapítottuk hogy az autó működő képes, csak egy két hibát helyre kell hoznunk. Első körben kicseréltük a jobb hátsó kereket ami a balesetet okozhatta. Ezt követően belül kicsit összébb pakoltuk a dolgokat majd visszaszereltem a rádiósmagnót a helyére. Így már zenét is hallgathattunk. Próbáltuk kicsit humorosra fogni a dolgot hiszen az áldozatok nagyon szomorú szemmel nézték az eseményeket. Közben több csapat is elhaladt mellettünk volt aki kiszólt segíthet e volt aki pár fotót csinált és elhajtott kérdezés nélkül.. magyarok voltak… A srácok hirtelen nem tudták eldönteni hogyan tovább mi legyen. De biztosítottuk őket hogy járt már sajnos más csapat is így a bamakon és egy plexilapos szélvédővel ugyan de teljesítették a távot. Tehát feladásról szó sem lehet csak az előre a megoldás. Miután ebben megegyeztünk és sikerült egy kis lelket önteni a srácokba neki kezdtünk az autó beindításának. Elmondhatom hogy az aksisaruk felhelyezése után a kocsi gyújtás kapcsolója elfordításakor azonnal beindult. Nagy öröm újjongás közepette megpróbáltam vissza menni az aszfaltútra egy meredek domboldal megmászásával. A kocsi vidáman neki iramodott de pár másodperc múlva elfogyott a lendület. Sajnos mint kiderült a tank beöntő nyílása is megsérült és az autó azon az oldalán feküdve elfolyt az összes üzemanyag. Folytattuk a karbantartási munkálatokat és egy vékony gumicsőből, Pet palackból és egyéb dolgokból összeállított szerkezettel sikerült 10litert belepréselni a tankba. Újabb indítási kísérlet és a motor most már vígan dalolt. Már indultam volna neki megint a dombnak de az első kerék felől sziszegés hallatszott. Még egy defekt. A szerelés folytatódott, gyors kerékcsere, szerencsére volt bent még egy pótkerék a kocsi csomagterében, a jóistennek hála hogy a boruláskor nem szabadult el és nem ütötte szét a bent ülők fejét, így gyorsan kicseréltük azt is. Így nekilendülve most már simán fel tudtam állni az aszfaltra vele. Első körben úgy volt, hogy én vezetem a kocsit és be is öltöztem a feladathoz, de végül az egyik amerikai srác barátja vette át a volánt, hiszen tudták hogy versenyben vagyunk és sietnünk kell hogy tudjunk pihenni. Elbúcsúztunk tőlük és elindultunk az utolsó, nem utolsó kút felé. Itt már nagyon fáradtak voltunk ezért úgy döntöttünk nem alszunk a zajos határon, hanem kiveszünk szobát és megpróbáljuk kipihenni magunkat. Reggel korán kellett ugyan indulni, mert innen még 75km kellett megtennünk a határig. De a szoba és a jó ágy minden árat megért.  

Four Finger Team Number 18

7nap…

Első hely… J Reggel az eligazítás előtt derült ki hogy átvettük a vezetést a versenyben. Háromszor is meg kellett néznem, de igaz volt! Reménykedtünk benne, hiszen 100% napokat produkáltunk mostanában. Így számunkra egy örömteli eligazításban volt részünk.  A feladat lapok átvétele után gépiesen álltunk neki a gépelésnek és koordináták bevitelének. Természetesen szájunk sarkában ott volt a mosoly az elért eredmények miatt.  Boldogan és természetesen a profit hallgatva vágtunk neki a napnak. A mai napra kellemes és gyors szakaszokat ígéretek. Szerencsére az első pontok megtalálása megint könnyű volt.  Bár az egyik feladatnál sok csapat járkált fel és alá nem találva a pontot, végig mászva az összes vízátfolyót, ami az út alatt vezetett. Hosszan tartó nézelődés után elkezdtük a betonról levakarni az agyagos homokot és egy bozótos részen előkerült a megoldás is. Gyors fotó megint és már mentünk is tovább dél fele. Hamarosan rámentünk a pisztre ami a sivatagba vezetett. Itt egy nagyon jó és széles út fogadott minket, gyakorlatilag ameddig a szem ellátott egy nagy széles piszt volt az egész terület. Végre élvezhettük az afrikai száguldást, ugyanis lakott területen kívül a földutakon 120km/h volt a megengedett sebesség. Zene felhangosít, ablak leteker és indult a buli J Végre megnézhettük hogy viselkedik a kocsi a nagyobb sebességnél terepen. Szerencsére a jó kis AT gumik nagyon jól viselkedtek és biztosan tartottak az úton.

Megint voltak jó feladatok, könnyűek és gyorsan megoldhatóak. Menet közben sokszor futottunk össze más csapatokkal, akikkel meg álltunk fotózni egymást, és klassz porolós képeket készíteni. 

Meg találtuk a Tescot aminek az ablakait kellett megszámolni. Lemásztunk egy víztározóba ahol hatalmas skorpiók vártak minket.

Keresgéltünk gyorsasági feladatot romos ház maradványokban. Találkoztunk egy Defender Santana ,teherautóval aminek a platóján 3 Teve volt. Emlékeim szerint ez a legtöbb teve amit eddig kis kocsi platóján láttam. Megtaláltuk a régi spanyol utat is, itt a feladat megtalálásához még kicsit sepregetni is kellett. És végre elkezdhettünk homokozni is, ugyanis itt már klassz dűnék lepték el az utat. Megtaláltuk a híres gumiszerelő Asalama’s műhelyét is könnyedén hála a helyismeretnek hiszen Layounne szinte már a harmadik otthonom.  Sőt a reggeli eligazításnál kaptunk egy fényképet ami egy kaput ábrázolt és a kérdést hogy mi a hely neve. Azonnal tudtam már reggel hogy melyik étterem kapuja ez hiszen néha szoktam itt étkezni és kihasználni az ingyen wifi lehetőségét.  Mint később kiderült a szervezők ezen a napon két féle feladat lapot adtak ki de ezt nem mondták el senkinek. Így próbálták megnézni milyen csapatok dolgoznak össze.  A trükk bevált és rögtönk kirajzolódott egy két csapat összmunkája akikre sokkal nagyobb figyelmet fordítottak innentől.  Az egyik leg kellemesebb nap volt ez hiszen rengeteget tudtunk fotózni, és élvezni a sebességet. A táborhelyre természetesen megint sötétben értünk be de más szinte meg is szoktuk ezt. Itt találkoztunk végre az asszisztencia autóinkkal is. Mint kiderült a hangos kalapálásból éppen kasztnizták a z egyik Land Rovert mert valami féktávolság probléma miatt egymásba szaladtak. A kár nem volt komoly, egy fellépő és egy lámpa bánta az esetet. Az üvegbúra helyett egy átlátszó fólia lett felhelyezve a lámpára és már meg is oldódott a probléma. Még a lökhárító kalapálása eltartott egy darabig  de mi közben elmentünk sátrat építeni. Apropó sátor… Az érdekessége a sátramnak az volt hogy minden este valahogy másképp nézett ki. Jó esetben a belső rész és a külsőrész ajtónyílása egyezett, ugyan de más magasságban vagy szögben. A tartókeretek normális alakzatban két félkört formáztak, de jelen esetben minden éjjel valami egészen más alakzat lett belőle.  Na a lényeg hogy minden reggel jókat mulattunk a sátor kinézetén, nemhiába, valahogy mindig is utáltam a sátorépítést. Megfogadtam, hogy legközelebb én is 2mp sátrat viszek bár igaz, hogy reggelente sokan küszködtek a sátor össze hajtásában így az időt tekintve kb ugyan ott tartunk de az igazsághoz hozzátartozik hogy este senkinek nincs kedve szórakozni a sátorállítással még reggel jó esetben világosban kicsit egyszerűbb a szívás. Itt is volt fürdési lehetőség így megint tisztán, de fáradtan mentünk aludni. Éjjel, az óceánpart zúgása és a szél fújása zavarta egy darabig a csendhez szokott fülemet, de később elnyomta ezeket a zajokat a lengyel White Elephant Toyota autójának hangja. Valami számomra érthetetlen oknál fogva minden éjjel 30-40percet járatták az autót, kompresszort és minden egyebet, ami hangot ad. Dakaros közvetítésekben látható komplett szervizt csináltak minden éjjel a lengyel autókon.  Ebben a hangos zűrzavarban végre sikerült elaludnunk és aludnunk egy jót.

Four Finger Team Number 18

 6nap…..

Szerencsénkre az beígért huhogás és éjszaki rémíszgetés elmaradt így nyugodtan tudtunk aludni a sátorba. Reggel az eligazításnál jókedvű de nagyon fáradt emberek beszélgettek. Itt még a második helyen voltunk a reggel kitett lap szerint, sokan írták egyéb fórumokon hogy a verseny már Európában eldőlt de szerencsére ez nem így volt hiszen akkor a 2 hely lenne a mienk J.  

Sajnos a versenylapok osztásánál kiderült hogy ma is rengeteg kilométer vár ránk. Az egész futamra jellemző sajnos hogy a limitidőt képtelenség volt betartani a sebesség korlátok miatt hiszen ha csak egy feladatot és nekiállt megkeresni a csapat akkor már biztos kikésik. Így szomorúan de tudomásul vettük hogy ma sem fogunk beérni világosban. A GPS pontok beírását követően megálltunk fotózni egy kicsit a horrorfilm díszletei között.

Pár jó kép és már épp indultunk volna tovább csak még gyorsan átfutottam a pontokat a laptop térképen. Szerencsénkre azonnal láttam hogy az egyik későbbi pont koordinátája oda mutatott ahol álltunk pontosabban pár méterre mellénk. A kútfej típusára voltak kíváncsiak a szervezők. Így gyors fotó és felcsendült a profi zenéje miközben kikanyarodtunk az útra. Sajnos a felhőtlen 90km/h száguldás nem tartott sokáig hiszen a következő feladat egy sziklás hegy felé mutatott ami kocsival megközelíthetetlen volt. Így a már jól megszokott reggeli séta következett. Itt több csapat összefutott megint és keresgélte a pontot. A Safety Car egyik tagja történetesen hölgy tagja nagyon csúnyán elesett, külső szemlélő számára nagyon csúnya és hatalmas esés volt, de a hölgy egy igazi G Jane ügyességével talpon termett és folytatta a keresést.

Egyébként itt kívánom megjegyezni, hogy le a kalappal a futam Női résztvevői között. Hatalmas kihívás nőként részt venni egy ilyen versenyen. Minden tiszteletem és elismerésem mindenkinek.  A feladat megtalálása nem okozott nehézséget viszont a reggeli hirtelen torna megint csak megdolgoztatta a szervezetünket, így kicsit lihegve, de boldogan folytattuk az utunkat tovább. Egy ideig viccelődve, zenét hallgatva folytattuk az utat és élvezve a pihenést. Később az egyik pontnál egy kis falu felett elhelyezkedő kihalt faluban kellett pontot keresnünk. Első körben megpróbáltunk eljutni kocsival a pontig de hamar kiderült hogy csak keskeny gyalogutak vezetnek oda. Így megint megkezdődött a séta. Társam addig a hegyet megkerülve lement a „parkolóba” és ott várt. A kellemes séta meghozta gyümölcsét hiszen elsőként találtam meg a LOSt City feliratot az egyik számolós pontnál. Tudjátok néha úgy vannak megadva feladatok hogy egy bizonyos koordinátától x méterre és x fokra találhatod meg a feladatra a választ. Így ezzel kezdtem, mert a másik pontot nagyon sokan keresték már így nehéz lett volna azt észrevétlenül megtalálni. Az észrevétlen  fotó és jegyzetelés után lementem a többiekhez keresni a pontot én is.

Nagyon szép helyen feküdt el ez a valaha virágzó falucska, hatalmas kaktuszok és sziklák övezte területen. Sajnos 20perc keresgélés után feladtam és lesétáltam a kocsihoz, döntésemhez nagyban hozzájárult az is hogy belekalkuláltam a későbbi cél közeli feladatokat is amiket nem lett volna jó sötétben keresgélni. Később kiderült hogy jól döntöttem hiszen a feladat nem lett meg egy csapatnak sem, valószínűleg a sok esőzés következtében a támfal amire felfesthették ledőlt. Kicsit feszengve és reménykedve hogy nem követtünk el hibát haladtunk tovább az óceánpart felé. Hamarosan megint egy kis vízátkelés volt napirenden, itt több szervező és fotós is várt minket, hogy dolgozzanak a sajtónak is kicsit. Később az utat egy vízmosás keresztezte itt egy kicsit technikáznunk kellett de gyorsan átjutottunk rajta.

Folytattuk az utat és kicsit pihentünk az aszfalton. Elértünk egy feladatot ahol egy lengyel csapat is bőszen keresgélt. Itt azonnal gondoltam hogy a feladat egy hatalmas betoncső tetején van de nem másztam fel azonnal mert nem akartam megmutatni megint más csapatoknak a megoldást. Egy ideig úgy csináltunk mintha keresgélnénk aztán láttuk hogy az egyik lengyel felmászik a csőre és megtalálja a feladatot. Természetesen rögtön észbe kapott és rájött ha észre vesszük mi is megtaláljuk. Így a leg nemesebb egyszerűséggel ráült a feladatra. Egy darabig hagytuk, hogy hagy tetsszen neki hogy átvert minket és az időközben oda érkező volt csapattársaimat Hansékat. De egy idő után unalmassá vált a dolog. Így úgy tettünk mintha elmennénk onnan. Amikor látták hogy elindulunk a srác is leugrott a feladatról és gyors tempóban elhúztak. Mi szépen lelassítottunk és visszamentünk feladatot fotózni.

Sajnos egy kis időnk elment erre a hülyéskedésre, de nem akartuk elvenni az örömüket. Hansnak később elmesélve a történetet más véleménye volt a dologról és szerencséje volt a lengyel srácnak hogy lebeszéltem Hans cimborát az ökle és a srác feje közti kemény kontaktusról.  A következő feladatok egyszerűek voltak bár itt említést kell tennem egy dologról ismét. Sajnos rengeteg feladat volt félreértelmezhető illetve akár több jó megoldásos. Ebből rengeteg vita adódhatott a versenybírók és a csapatok között. Volt olyan csapat aki gyakorlatilag 3órán keresztül az egész napot végig óvta így elvéve sok pontot más csapatoktól akik helyesen oldották meg a feladatot.  Az egyik pontnál számokat kellett összeadni. Itt próbáltak cselezni a pályaírók és befújtak még egy számot a víztározó egyik alsó kisablakába is. Rajtunk szerencsére nem fogtak ki de sok csapat nem ellenőrizte azt.  Sietősre vettük a tempót és a megengedett legnagyobb sebességgel haladva iparkodtunk a mikró írásos feladathoz. Aki még nem keresett egy kb 10méter magas fán mikró írást annak mindenképpen ajánlom. Jó ideig keresgéltük de szerencsére az évek és a rutin J segített nekünk így még világosban megtaláltuk a feladatot.

Újfent vidáman haladtunk tovább a tengerparton amikoris gyönyörű látvány tárult elénk. Csodálatos látvány a naplemente az óceán parton. Itt társamnak hihetetlen honvágy érzése lett és kérte álljunk meg 10 percre megnézni a naplementét. Ez a 10 perc teljes csendben telt el. Mindenki végiggondolta az élet nagy dolgait miközben a nap másodpercek alatt eltűnt a horizontról. Gyönyörű és felemelő érzés volt…  

Szépen megnyugodva és kicsit csendesebben haladtunk tovább az esti cél felé. Itt társam nagyon mélypontra került de szerencsére ez másnapra egy kiadós alvásnak „6óra” köszönhetően elmúlt. A verseny nagyon nehéz főleg ha keveset alszol, itt nem csak a kocsi a sofőr, és a navigáció a lényeg, hanem a kitartás, fáradhatatlanság is fő tényező.  Sajnos a camping nyújtotta ingyenes étkezésről lemaradtunk, de az alvás fontosabb volt mint az étkezés. Az esti táborhelyre érkezve a versenybírók ellenőrizték a kicserélt SRTU készülékünket. így nyugodtan pihenhettünk le várva a folytatást.  

Four Finger Team number 18