Four Finger and the world

 A reggel nagyon korán kezdődött és nehéz volt az ébredés. A szálláson nagyon hideg volt köszönhető ez a hideg szélnek ami homokvihart csinált nekünk egész nap. Arcunkat harci díszbe öltöztettük a nap tiszteletére. A sivatagban nem ritka a mínusz sem és sokakat megvisel a hihetetlen hőmérséklet ingadozás. Az eligazításon többször is felhívták a figyelmünket arra hogy az Algír Marokkói határszakaszon fogunk autózni és nagyon figyeljünk oda nehogy átkeveredjünk mert lehetséges hogy elfognak mint határsértőt és nem engednek vissza Marokkóba. A feladatlapok átvétele előtt még többször felhívták a figyelmünket arra hogy a nap folyamán rengeteg homok vár ránk, és még egy szint időt is be kell tartanunk napközben. Aki nem ér be Zagorába 15.00-ig az nem folytathatja a versenyt aznap és a B2 Beach re sem jöhet be a versenyútvonalon. Ezzel a döntéssel a szervezők azt szerették volna megelőzni hogy ne akadjon el senki a dűnék között a Mauritán sivatagban, hiszen itt rengetegen tűnnek el különböző körülmények között. Miután megkaptuk a lapunkat és némi helyet csináltunk az RTL riporterének a kocsiba, elkezdtük ütögetni a koordinátákat. A szervezők cserébe hogy az Ricsi nálunk forgat azt a könnyítést adták hogy a beérkezési szintidőnket kitolják a forgatási idővel, illetve maximum fél órával. Mi elhatároztuk hogy forgassunk bármennyit akkor is beérünk szintidő alatt hogy ne adjunk támadási felületet az ellenfeleinknek.

Az első feladat a homokdűnék között rejtőzött. Bátran és gyorsan vágtunk neki a feladatnak de sajnos hamar kiderült hogy a homok nem Janó barátja. Miután elástuk magunkat a fenék lemezig kiszálltunk a kocsiból és Ricsinek remek témát biztosítva neki álltunk ásni és az Airjacket használva menteni a kocsit. Közben a sötétben rengeteg kocsi elakadt, de volt akinek nem okozott nehézséget a dűnézés. Mire kiszabadítottuk a kocsit kivilágosodott, és kicsit könnyebb helyzetbe kerültünk. Átvettem a vezetést és egy kellemes autókázást folytatva a homoktenger tetején elértük a pontot. Rengeteg nyom látszódott ahogy a sötétben próbálták keresni a megoldást. Az egyetlen kis bokor tövében megtaláltuk a szikladarabot amire a felfestett szám volt. Fontos volt megtalálni hiszen ez egy SAVE pont volt amit a későbbiekben felhasználásra kerül majd. Nem sok nyomot láttunk ott ezért reménykedtünk hogy kevesen találták meg a sötétség leple alatt. Az utunkat folytattuk és immáron hazai terepen autóztunk. Nem is olyan régen pontosan ezen az útvonalon írtam meg a Rain Race versenyem pályáját. Nem okozott gondot a navigálás így elég gyorsan utol értünk pár eltévedt csapatot. 

A nap folyamán volt fotópontunk is ahova a kocsival a lehető legközelebb kellett állnunk. A szakasz köves, homokos, sziklás terep változatosságából állt. A guminkat féltettük de ahol lehetett nagyon gyorsan mentünk hiszen sokat álltunk meg az ásás és a forgatások miatt. Zagora egyre közelebb került hozzánk és az időt folyamatosan követve haladtunk a cél felé. A feladatok egyszerűek és gyorsak voltak, hatalmas kiszáradt tóban száguldozhattunk, és nagyon magas dűnéken autókáztunk szórakozásból. Az aszfaltútra kiérve hamar elértük a várost és 2perccel a határidő lejárta előtt leadtuk a feladatlapunkat a pecsételésre. Gyors levegőszűrő tisztítás és keréknyomás ellenőrzés után iparkodtunk a következő etap felé. Hamarosan megint fotópont következett ahol egy 10-12méter magas dűnére kellett felmenni. A vicces az volt hogy előtte elakadtunk egy kis dombon de miután egy csapat lerángatott a dombról simán fel tudtam tolatni a dűne tetejére.

A táv hosszú volt még és az egyik legkeményebb szakaszt a sötétben kellett megtennünk mintegy 50km a homokban autózva rengeteg kis út között válogatva. Az esti szálláshelyre elég későn érkeztünk be de szerencsére sikerült a nagy hallban fekvőhelyet találnunk. Kékre festett arcunkat lemosva elnyúltunk a hálózsákjainkba fáradtan, kimerülve. Túl voltunk a legnehezebb napon.