Four Finger and the world

Az utazás Europai szakasza gyorsan eltelt pedig mindent megtettünk hogy a fotózással és filmezéssel lassítsuk az időt. Direkt előbb indultunk el hogy legyen időnk nézelődni a kis utakon amiket választottunk lefelé menet. Rengeteg kisvárost érintettünk és így sokkal jobban meg lehet ismerni az országot amibe járunk éppen. Meglátogattuk Pamplonát és megnéztük az utcákat amin a híres bikafuttatás szokott zajlani minden évben.

Ellátogattunk don Quiote szélmalmaihoz is, és a nap fénypontjaként még meglátogattunk egy kutat amiből bor folyik finom nedüt szolgáltatva az El camino zarándokainak a hosszú úton.  Algesirasba álltunk be a kompba ami természetesen jó két órás késéssel indult el afrikai módon .-). A kompozás szerencsére nem viselt meg minket pedig a tenger mindent elkövetett, hogy rosszul érezzük magunkat.

Marokkobba érkezve a határátlépés volt az első megoldandó feladat. amint megtudták hogy csak tranzit vagyunk nem sima „turiszt” rögtön a scennerbe zavartak minket. Miután megnézték alaposan mindenünket a röntgen felvételen és megállapították hogy nem vagyunk terroristák, azonnal bebocsátást nyertünk az országba. Hatalmas mosolyokat látva hagytuk el a kikötőt és végre Afrikai utakon folytathattuk a kalandot. Első feladatunk a 0,7euros üzemanyag tankolás volt az első benzinkúton, majd a kiválló minőségű autópályán haladva elérkeztünk Rabatba. Itt egy kis kényszerpihenő várt ránk mert a vízum ügyintézés csak Hétköznap történik. Hirtelen ötlettöl vezérelve tovább haladtunk és megnéztük Casablancában a híres nagy mecsetet ahol gyönyörű felvételeket tudtunk készíteni a kivilágított épületről.

Az éjszakai élet Casablancába teljesen europai már. Hatalmas változások történtek a város centrumban. Olyan érzésünk volt mintha New York utcáin sétálgatnánk a kivilágított üzletek között. A kocsipark kibővült Ferrari, Bentley és egyéb autócsodával az elmúlt pár évben. A másnap Rabat megtekintésével telt ahol egy Palesztin szimpátia tüntetésbe kerültünk. Majd megcsodáltuk a város híres vásárszakaszát, és a mauzoleumot is. A vízum ügyintézés elég sok időnket elvette hiszen minimum 1napos várakozási idő van. Miután egy közeli fürdőbe sikerült alaposan ellazítani délután átvehettük az útleveleinket és útnak indulhattunk a határ felé. A Senegali vízum ügyintézést Mauritanniába akartuk intézni így gyors tempot diktálva értük el másnap délután a határt. itt szerencsére már ismerős arcok fogadtak hiszen mindketten rengeteg alkalommal jártunk Afrika ezen részén. A gyors bejutás az országba probléma mentessen ment bár két új zokninkat fel kellett áldoznunk az ügy érdekében. Az éjszakát a sivatagban töltöttük a dűnék között ahol csend és nyugalom honolt.

Sajnos az újabb megpróbáltatást a Senegali nagykövetség okozta másnap reggel Nouacshotban mert mint kiderült éppen zárva tartott egy három napos ünnep keretében. Pár percnyi gondolkodás után úgy döntttük nem adjuk fel és megpróbáljuk a lehetetlent. Örömmel jelentem hogy sikerült a bezárt nagykövetségtől azonnal megszerezni a vízumunkat így estére már a határon vártuk a Szenegáli belépést. a bamakó győzteseket felismervén szerencsénkre úgy mentünk át a határon mint az a bizonyos kés a vajon. Éjszaka egy szavanna közepén felvert sátorban hallgattuk a közeli faluból kiszűrődő dobszó ritmusát ami kellemes álomra invitált minket. A reggel gyönyörű napfelkeltével fogadott és meg sem áltunk a Gambiai határig.

Szerencsére itt is gyorsan átjutottunk hiszen a választások miatt kevés turista van az országban. A kompozás banjulba egy örökkévalóság volt. Több száz ember és pár autó próbálta felzsúfolni magát a kicsinyke ősrégi egyetlen működő kompra. Nem véletlen hogy a környéken gyakori a komp baleset ami sokszor több ember életét kívánja. A majd másfél órás kompút után hamarosan megérkeztünk a vendéglátonkhoz aki a gambiai iskolákat szervezte nekünk. Megérkeztünk hosszú kitartó út után végre Bijiloba.